Niké

Niké kicsit csüggedten ereszti le a fejét.
- Jól van. Rendben - mondja.
Néma percek telnek el. Az ő agya is lázasan zakatol.
- Hát akkor én - kezdi -, megyek is. Aludj jól, Raoul!

A szobájában újra feleleveníti azt a röpke másodpercet, amikor Raoul... egy férfi beavatta egy számára ismeretlen dologba. Mi lett volna akkor, ha nem jön a lovas kocsi? Folytatják? Meddig? És mit mondott volna utána neki? Mi van ha... ő egyáltalán nem is tud csókolózni? Sosem próbálta, azt sem tudja, hogy kell!
Ezen kissé kétségbeesik. Jaj szegény fejének... Szánalmasnak tűnhet kívülről nézve, pedig csak egy elesett lány, akin folyton segíteni kell.

Raoul

Némán nézi, ahogy a lány elindul befelé. Hívassa be magát, vagy mit tegyen?
- Niké! - szól utána. - Holnap is eljövök.
Sután hangzik, igen. Mégse fog bepofátlankodni a lányhoz.
- Aludj jól.
Az ajtó bezáródik, de ő továbbra is előtte álldogál. Fejét a fának dönti, homloka az ajtónak nyomódik. Mély levegőt vesz, és lassan kifújja. Ideje menni.
Ellöki magát az ajtótól, és energikusan sarkon fordul. Lesiet a lépcsőn, ki a boltból. Az ajtót gondosan bezárja maga után.
Az utcán még egy pillanatra megtorpan. Elgondolkodva, szemöldökét összehúzva néz fel a lány szobájának ablakára.
Néhány másodpercig marad, aztán eltűnik az egyik sötét utcában.

Niké

Ezen az éjjelen öntudatlanul jár a keze a jelmez felett. Gondolatai valahol egészen máshol vannak.
Két férfi körül forognak, akik az utóbbi napokban meghatározzák életét. Az egyik egy titokzatos, jó reflexekkel rendelkező, izmos, erős férfi, akit sorsa kiedzett a világ gonoszságaival szemben. Egyedül is megélne a mocsáron, vagy valami ilyesmit gondol róla Niké. Azt nem tudja, mennyire lehet helyes, a szeme színére is csak tippelni tud, pont úgy, mint a hajára. Szinte mindig csak sötétben, vagy félhomályban látta, pont ez teszi az egészet olyan izgalmassá. Többször rózsát hozott neki, vöröset. Volt, hogy sötét árnyalatban, már szinte feketét. Nem sokat beszélt vele, a hangja mély, de a maszk tompít rajta valamennyit. Akkor mi az, amiben biztos lehet?
A férfi kedveli őt. Ha nem így lenne, nem járogatna vissza hozzá, kockára téve az életét.
Mi van Raoullal? A férfinek fekete haja, és gyönyörű szép sötétkék szeme van. Vonásai nemesiek, testalkata izmos, reflexei kiválóak, udvarias, nagyon tisztelettudó. Amikor virágot hozott, ő is rózsával állított be. Színekben a Maszkoséval megegyezőt. A hangja... a hangja mély, és nyugtató. Közelsége Nikében különös érzést vált ki.
Az a pillanat, ott a város utcájának közepén. A férfi magához ölelte a derekánál fogva.
Hirtelen beugrik neki egy kép. A tetőn állt a Maszkossal, kezei lecsusszantak a derekára. Most is beleborzong a jóleső érzéstől.
Óriásit nyel.

Eddig erre nem is gondolt.

A Maszkos... és Raoul?

Hiszen a maszkosról nem sokat tud. Raoulról kissé többet, de a viselkedésük… az egészen más!
Egy ember nem lehetne egyszerre mindkettő hiszen... vagy Raoul, vagy a maszkos van itt nála.
[i]De a maszkos mindig csak este jön, a másik csak nappal..[/i] - mondja egy másik hang. Kezei között megremeg a tű. Nem figyelt eléggé. Most a textil helyett bőrébe fúródik a hegye. Felsikkant. Úgy rántja ki az ujjából a tűt, mint egy tüskét. A sérülés nyomán vér kezd el szivárogni. Szájába kapja ujját és szívogatni kezdi. Fájdalma eltörpül a gondolatmenete mellett.
Raoul utalása... olyan, mint egy angyal. Maszkos… Maszkos.. nem emlékszik, hogy elmondta volna neki, mi lesz a jelmeze... nem emlékszik... félálomban volt... kikotyogta volna? Egyáltalán itt volt a Maszkos még akkor? Vagy már elment? Jaj nem tudja!
Körbe, körbe jár a szobában, közben szorítja ujját, néha szívogatja.
Raoul oly hevesen tiltakozott, mikor meg akarta nézni a sebeit. A Maszkos testét sem látta még soha. Miért nem láthatta Raoulét? Igaz, biztosan mindig félrepillantott volna, de mi az amit rejteget előle a férfi? Vagy teljesen más dolog miatt nem engedte megvizsgáltatni magát?

Nem. Biztosan nem lehetek ugyanazok…
Niké végül is hajnaltájban fekszik le. Ma este nem látogatta meg a Maszkos. Bár meggyőzte magát, hogy a két férfi két teljesen különböző ember, a lehetőség szikrája, hogy talán mégsem, még megmaradt elméjében.

Sergius

Az este folyamán a maszkos nem látogatta meg Nikét. Más dolga akadt, pontosabban munkája, melyet kénytelen volt elvégezni. Már hajnalodott, mire visszatért szállására, és fáradtan bedőlt a fekhelyére.
Majd legközelebb... a következő este meglátogatja Nikét. Most viszont aludnia kell.


Raoul

Raoul késő délután tér be a kereskedő boltjába. A lent tevékenykedő öregnek mosolyogva biccent.
- Üdvözlöm, uram. Hogy van? - érdeklődik udvariasan.
A választ természetesen megvárja, és csak aztán kérdez rá Niké hollétére.
- Niké itthon van?
Az öreg felfelé int a kezével. Tehát a lány a szobájában gubbaszt. A férfi megcsóválja a fejét, és elindul az emelet felé.
Néhány másodperc, és máris az előtt a bizonyos szoba előtt áll.
Bekopog.
- Niké, én vagyok. Raoul.

Niké

Az öreg már hozzászokott a mindennapi látogatóhoz. Természetesen jól esik neki a kérdés, ő ugyan jól van. Semmi baja, csak hát a munka ne volna ilyen fárasztó. A hírnévért meg kell dolgozni ugye.
Niké a szobájában van. A jelmez már készen. Apró simítások várnak csak rá. Ma este biztosan elkészült. Most éppen annál a résznél tart, hogy felvegye a ruhát. A selymes anyag simogatja bőrét. Pontosan követi vonalait.
A tükörben megcsodálja magát. Nahát! Milyen szépre sikeredett! Fordul egyet, hogy hátul is láthassa. Igen, ott még van egy kis gubanc, azt este még ki kell küszöbölnie. De az eleje igazán káprázatos, nem túl cifra, de mégis feltűnő. Természetesen kelléke is van. Egy maszk, és egy… hát az még titok. De egészen jól fog kinézni. Csak azt nem tudja, ehhez a jelmezhez miféle cipőt vegyen fel? No majd csak talál valamit.
Amikor Raoul az ajtóhoz lép, választ nem kap. Ha a fülét az ajtóhoz tapasztja, vagy bepillant a kulcslyukon, akkor megláthatja Nikét.
A lány éppen akkor kezdi el lefejteni magáról a jelmezt. A selyem súrlódása hallatszik, mezítelen láb halk toppanása a földön. Részletek a sima, fedetlen bőrből. Mozgolódás odabent. Haja hozzácsapódik meztelen hátához. Néma percek.
A kilincs fordul, Niké pedig nagy lendülettel lépne ki rajta, és egyenesen beleütközik a férfiba. Egy pillanatra annyira megijed, hogy még felsikoltani is elfelejt. A másodiknál, már látja kinek ütközött bele.
- Raoul? - csodálkozva néz a férfira, nem is hallotta, hogy a férfi kopogott volna, vagy csak az imént érkezett? Mióta állhat idekint?
- Ne haragudj, nem is hallottam hogy...
Az ajtót becsapta maga után, és most az ajtó, és a férfi közé szorulva próbál bocsánatot kérni. Csak most eszmél fel arra, milyen közel áll hozzá… megint.
Mellkasa sűrűn emelkedik, ahogy levegő után kapkod.. A siettében csak félig begombolt ruha, pedig nyílt rálátást ad dekoltázsára.

Raoul

Nem érkezik válasz sem a kopogtatásra, sem pedig a megszólításra. Viszont bentről motoszkálást hall. Bizonyára öltözik, vagy pakol valamit a lány.
Ő addig is türelmesen vár... Percek telnek el.
A plafont nézi, és várakozik. Elvégre valószínűleg azért nem lett beengedve, mert a lány valami olyat csinál, amit neki nem szabad látnia, vagy amiről nem szabad tudnia.
Várakozás közben jobb kezével az ajtófélfának támaszkodik. Ekkor nyílik ki az ajtó, és jelenik meg Niké.
Raoul arcán meglepettség suhan át. Nem számított rá, hogy ilyen hirtelen fog megjelenni a lány.
A férfi ebben a testtartásban pont Niké fölé hajol, és emiatt egészen közel kerülnek egymáshoz.
- Pedig kopogtam, és még szólítottalak is - bizonygatja enyhe fáziskéséssel.
Szemei ugyanis akaratán kívül is lejjebb siklanak, és tekintete néhány másodpercig elidőzik a dekoltázson.
Fejét felemeli, így már újra a lány szemébe nézhet. Egészen közelről.
- Talán megzavartalak valamiben? - kérdezi.
Viszont nem lép hátrébb. Így a lány ténylegesen a férfi, és a bezárt ajtó közé szorul.

Niké

A lány meg sem szólal pár percig. Csupán lélegzetvétele töri meg a csendet.
Megrázza a fejét, miközben makacsul összeszorítja ajkait. Legalábbis azt hiszi, hogy megrázta, mert kívülről nézve alig mozdul valamicskét a feje. Ajkába harap. Még a félig kigombolt ruha ellenére is melege van. Lassan nekidől a becsukott ajtónak, de még így is majdnem összeér felsőtestük. Zavartan teszi füle mögé haját, de a férfi szemeit nézi. Nem. Biztosan nem ő a Maszkos. A szemeit felismerné. Legalábbis így gondolja ő. Megint átjárja az a különös érzés, mely mágnesként vonzza oda a férfihoz. Érzi, hogy ereiben gyorsabban lüktet a vér, hogy arca megint kipirul.
Mi lesz, ha megint megcsókolja? Vagyis megpróbálja? Azt sem tudja, mit fog tenni, és nincs is menekvés. Itt biztosan nem száguldoznak vadlovak... az emeleten... áh kizárt.

Raoul

Vélemények