Niké

Niké valóban hajnalig fent volt. Úgy eltelt az idő, hogy észre sem vette. Többször újra kellett kezdenie az egészet. Még jó, hogy Raoul ennyi anyagot hozott, mert így legalább van miből újat kezdeni. Persze, ez nem jelenti azt, hogy az összeset el kell pocsékolni. Bár még nem felismerhető, hogy tulajdonképpen mi is készül a keze alatt, már vannak anyagok, amik összeálltak. Körülötte tervek halmokban, ollók, tűk, cérnák szanaszét. Összerezzen, mikor a maszkos megjelenik mögötte. Annyira belemerült a munkába, hogy észre sem vette a férfi jöttét.
- Ah... szia - teszi le az eddig készített ruhadarabot.
- Csak jelmezt varrok... - mondja, de félreteszi, sőt még egy kis helyet is csinál a maszkosnak, hogy leülhessen, ha szeretne.
- Észre sem vettem, hogy már ennyi az idő! - masszírozza meg arcát. Egy ideig utána köröket meg foltokat lát maga körül. A gyertya már majdnem csonkig égett, így már csak félhomály van a szobában. Az ablakon át kellemes esti szellő frissíti a szobát.

Sergius

- Jelmezt? - érdeklődik.
Szemöldöke megemelkedik, majd hátrébb lép. Megkerüli Nikét, és leül a számára előkészített helyre. Arrébb rak még néhány anyagot, aztán a lányra néz.
- Úgy tudom lesz egy bál. Jelmezes bál, ha nem tévedek - tekintete végigsiklik a rengeteg anyagon. - Látom felkészültél. Tehát ott leszel.
Felnéz, egyenesen Niké zöld szemeibe.
Ám nem olyan kérdést tesz fel, amilyet talán a lány várt volna.
- Mi lesz a jelmezed?

Niké felnevet, és megvakarja a fejét.
- Ott... elvileg... igen.. - kifúj egy fáradt sóhajt, aztán a maszkosra néz.
- Hogy milyen jelmezem lesz? Hát nekem olyan.... héj... miért érdekel ez téged? Egyébként te eljössz? Ezen gondolkodtam már egy ideje, de nem találtam rá választ... - ha a maszkos nem akar válaszolni, azt is megérti. Ez esetben folytatja.

- Ha eljössz, úgyis meglátod milyen jelmezem lesz. - mosolyodik el, majd nekilát a pakoláshoz. Van mit. Az anyagokat egy helyre gyűjti, külön azt, ami már majdnem kész. Az ollókat, szúró-vágó eszközöket szintén beleteszi egy dobozba, és olyan helyre teszi, ahol nem ül, áll, vagy tenyerel bele.
- Tudod neked ez a jelmez is nagyon jól áll.. - folytatja - nem ismernélek fel a tömegben… hiszen még az arcodat sem láttam. - utalgat finoman, - sőt mi több, a nevedet sem tudom.
Niké az ágyra ül, de testét olyan nehéznek érzi, hogy azzal a lendülettel hanyatt is dől, mint egy krumpliszsák.
- Olyan... fáradt vagyok - suttogja.

Szemei lassan lecsukódnak, de még nem alszik. Még beszél… a maszkoshoz.
- Meséltem neked.... Raoulról...? - itt ásít egy nagyot. A félhomályban elővillannak fehér gyöngyfogai, mintha csak egy óriás almába szeretne beleharapni.
- Ő hozta...



Sergius

- Mondd el nekem, milyen lesz. Ígérem, nem árulom el senkinek. A kettőnk titka marad - veti fel egy közös titok ötletét.
- Igen. Én is ott leszek - bólint rá. - Áruld el nekem. Szeretném tudni.
Feláll a helyéről, és Nikéhez lép. - Cserébe én is tennék valamit. Nos? Áll az alku?
Magában mosolyog, nevet a lány szavain.
Leül Niké mellé az ágyra, és megsimogatja az arcát.
- Akkor aludj. Pihend ki magad.
- Nem, még nem meséltél. De majd holnap mindent elmondasz - azzal feláll, és az ablak felé lépdel.



Niké

Lehet, normális esetben nem árulná el, de most, hogy már majdnem az álmok kapujában áll, bár halkan, de őszintén beszél. Ilyenkor megesik, hogy az ember olyat is kimond, amit egyébként nem mondana.
- Ott leszel - mosolyodik el lassan még mindig csukott szemmel a lány. - ott... velem... - kicsit megigazítja a fejét a párnán, ajkai résnyire nyílnak. Lassan ismét szót formálnak, bár beszéde egyre suttogóbb, egyre lassabb...
- Alku... áll... az... al...ku... - keze lentebb csúszik a testéről. - An...gyal...  le... sz... - teste teljesen ellazul, csak mellkasa lassú fel- és leereszkedéséből lehet következtetni arra, hogy a lány most már az igazak álmát alussza.
Szemei előtt képek jelennek meg a bálról.




Sergius

- Igen. Ott leszek.
Mosolyogva nézi a félálomban lévő lányt. A maszk alatt is tökéletesen látszik mosolya.
- Te mondtad ki - súgja az alku lezárásaként.
Niké elaludt, ő pedig sarkon fordul. Az ablakhoz lép, fel a párkányra.
~Angyal. Szóval angyal leszel.~
Derűsen elmosolyodik a gondolatra, majd kimászik a házból. A tetőről hamar eltűnik, elnyeli az éjszaka sötétje.



Niké

Reggel fájó fejjel ébred. Sokat pislog, mire szobája képe kitisztul előtte. Lassan mászik le az ágyról, minden olyan homályosnak tűnik. A fésülködő asztalhoz irányítja lépteit. A tükörben egy kócos fejű, álmos lányka pillant vissza rá. Sokáig gondolkozik azon, hogy az este a maszkos valóban itt járt-e, vagy azt is csak álmodta?
Az ablak kissé nyitva van, tehát lehetséges, hogy valóban itt volt. Nem emlékszik mit mondott neki. Semmire sem emlékszik szinte. Sokáig varrta a jelmez alapjait, azt tudja. Már alig van hátra pár napja. Be kell fejeznie, ezért ma is varrni fogja. De előbb rendbe szedi magát.



Raoul

Raoul csak délután látogatja meg újra Nikét.
A kereskedő boltjába belépve biccent az öregnek.
- Jó napot, uram - köszönti szóban is. - Niké?
Nem fogalmazza meg körülményesen a kérdést, az öreg úgyis tudni fogja, hogy miért keresi. Természetesen szeretne felmenni hozzá - már ha itthon van -, és beszélni vele.
Ha a kereskedő engedélyt adott, akkor elindul a lány szobája felé. Az ajtó előtt megáll, majd halkan kopog. Jobb kezét a háta mögé rejti, nem szeretné, ha Nikének rögtön szemet szúrna a csokor, amit hozott.
Amikor kinyílik az ajtó, rámosolyog a lányra. Lágy csókot lehel a kézfejére.
- Örülök, hogy újra láthatlak. Ezt neked hoztam.
A férfi háta mögül egy csokor kerül elő. Rengeteg vörös rózsa. A közepéből azonban egy különleges, egészen sötét, szinte feketésnek mondható virág kukucskál ki.


Niké

Az öreg valóban a boltban tevékenykedik, mikor Raoul megérkezik. A napokban elég sokszor fordul meg náluk az ifjú, ezen már meg sem lepődik, sőt örül is neki. Gondolataiban már azt rebesgeti, hogy egyszer majd azért nyit be, hogy megkérje tőle Niké kezét. Mivel keze tele van áruval, így fejével biccent felfelé, a szoba felé.
- Menj csak fel hozzá. A szobájában van. Tegnap este óta megállás nélkül varrja a jelmezét.
Niké a szobában immár egy félkész jelmez előtt ül. Sehogy sem akar beleilleni az a csipke, amit ő odaképzelt. Halk kopogás szakítja meg töprengését. A jelmezt az ágyon hagyja és az ajtóhoz lép. Csupán résnyire nyitja az ajtót, hogy ne lehessen belátni a szobába, sőt, ő maga is csak a fejét dugja ki. Miután Raoul arcát véli felfedezni, inkább kilép, és becsukja maga mögött az ajtót. Nem szeretné, ha a férfi meglátná, mi készül odabent.
- Raoul! - örül meg és át szeretné ölelni a férfit, de ezt megakadályozza egy virágcsokor.
Egy rózsákból álló csokor! Niké az utóbbi időszakban elég sok rózsát kapott. Sosem dobott ki egyet sem, emlékezete szerint. A rózsák elszáradnak ugyan, de mégis gyönyörűek a maguk mozdulatlan, rideg szépségükben . A maszkos... ő jut a rózsáról eszébe. Sőt, ez a középső sötétebb rózsa egyenesen rá emlékeztet.
Azt mondják, a vörös rózsa a szerelem jelképe. Ezt Niké is tudja. Raoul talán nem pont szerelmet akart kifejezni kedvességével, bár ki tudja. Niké átveszi a csokrot, kissé el is pirul.
- Van valami különösebb oka? - kérdezi bátortalanul.
Megforgatja kezei között az ajándékot. Gyönyörű szép.
- Sajnálom, de a szobába jelenleg egy férfi sem teheti be a lábát - mondja erélyesen. - Különben is kész felfordulás, ami odabent van. Inkább sétáljunk egyet a városban, ha van kedved. - Ajánlja fel helyette, de mivel a virágot vízbe kéne tenni, és az sem árt, ha magára kap egy kabátot, ezért az úrfi elnézését kéri, míg vázát keres a rózsáknak, és felöltözik.
- Csak egy perc, ígérem! - azzal eltűnik az emeleti folyosó fordulójánál.

Raoul

- Persze, hogy van - mondja, mintha mi sem lenne ennél természetesebb.
A lányt talán meghökkenti, vagy zavarba hozza ezzel, de aztán folytatja.
- Egy szép hölgynek illik hozzá hasonló ajándékot hozni. Főleg, ha az illető kisasszony felkeltette a gyanútlan férfi figyelmét.
Tudja ő, hogy benne a jelmez készül, ezért nem mehet be. A lány nem akarja, hogy meglássa, vagy tudomást szerezzen arról, hogy minek fog öltözni. Teljesen megérti azt, hogy miért ilyen rejtélyes most Niké.
- A jelmezbálok valahogy mindig izgatottságot váltanak ki az emberekből. A rengeteg maszk, az eltakart arcok - elmerengve néz el a lány mellett.
Kissé megrázza a fejét, és rámosolyog Nikére.
- Persze. Elmehetünk - bólint rá a lány ajánlatára.
Amikor Niké eltűnik az ajtó előtt, utána kiált.
- Lent megvárlak.
Sarkon fordul, és elindul lefelé a lépcsőn.
Lenn, a boltban várja be a lányt.