Raoul

Érdeklődve nézi a kardot, ujjait végighúzza a pengén, megérinti a tökéletes kidolgozású markolatot.
- Csodálatos. Ilyenre van nekem szükségem.
Óvatosan fogja meg a kardot, hiszen tudja, mennyire értékes tárgyat tart a kezében.
- Igazán büszke lehet erre a remekműre, uram.
Visszarakja a pultra a fegyvert, és a kereskedőre néz. Figyelmesen hallgatja a szavait, közben elmosolyodik.

- Igen, hallottam hírét. Őszintén szólva, nekem valóban az ön lánya jutott eszembe. Szeretném megismerni, látni végre szépségét, melyről oly sokat hallottam már. Bizonyára elbűvölő teremtés. Itthon van most Niké kisasszony? Szívesen bemutatkoznék neki, és akkor talán elhívhatnám a bálba is - megnyerő mosolyt küld az öreg felé, miközben a válaszra vár.
Tényleg jó lenne, ha láthatná már azt a lányt, akiről annyi mindent hallott.




Niké

- Egy ilyen kard nem is érdemel más gazdát, mint maga, úrfi! – büszkén szemléli, amint a férfi tüzetesen megvizsgálja a kardot, majd visszahelyezi az asztalra.
Nem is gondolta volna, hogy Raoul úrfinak megfordult a fejében, hogy az ő egyetlen Nikéjét hívja el a bálba. Milyen irigykedve néznek majd a lányra azok a hölgyek, akik sóvárognak a férfi után. Hiszen ez a kedves fiatalember nem csak jóképű, udvarias, tiszteletreméltó, de tekintélyt parancsoló, nemes és elég vagyona van ahhoz, hogy Niké mindent megkapjon mellette, amit csak szeme-szája megkíván. Keresve sem találhatott volna jobb partnert a lány számára, és ahogy ez a csodás felfedezés kikristályosodik elméjében, arcán mosoly terül szét, és karjait üdvözlően széttárja a férfi előtt.

- Ó, hát ennél örömtelibb hírrel nem is állhatott volna elő, kedves Raoul úrfi! Niké bizonyára el lesz ragadtatva. Ha tud várni pár másodpercet, akkor azonnal felmegyek érte a szobájába, és értesítem, hogy idelent várja. Az utóbbi időben napközben elég kimerült szegénykém, mintha nem aludna este eleget, vagy nem tudna esténként elaludni. Csak egy pillanatot várjon! - indul el a lány szobája felé lelkesedéstől kipirosodott arccal.
Lépteit sietősre véve éri el a lány ajtaját. Honnan is gondolhatná az öreg, hogy Niké azért aludja át manapság a nappalokat, mert az estéket a maszkossal tölti. Sűrűn kopogtat az ajtón, alig várja, hogy az végre kinyíljon előtte. Niké kissé bágyadt szemekkel nyitja ki előtte az ajtót.

- Kislányom! - támadja le izgatottan az öreg a lányt, még csak annyit sem mond, jó reggelt! - Találd ki, ki van odalent a boltban?
Az öreg szemei vénsége ellenére is boldogsággal ragyognak. Úgy gondolja, hogy ha a lány megtudja, ki fogja elhívni őt a bálba, az a minimum, hogy örömében hátast dob, vagy valami hasonló.
Niké kábán megrázza a fejét.
- Nem… kicsoda?
- Ha lenne időnk, azt mondanám, találgass, de hát itt vár rád, lent a boltban! Siess, siess! És légy vele nagyon tisztelettudó!
Az öreg nagyobbra nyitja az ajtót, hogy ő is bemehessen rajta. Lánya mellé áll, vállánál fogva kiegyenesíti a hátát, fejét állánál fogva felemeli, ruháján végigsimít. Niké a mozdulatokat ahhoz tudná hasonlítani, mint amikor egy árudarabot visznek a piacra, próbálják minél szebbé, vonzóbbá tenni, aztán rásózzák valakire, és nekik többé nincs rá gondjuk.

Az öreg maga elé tolja a lányt, és levezeti a boltba. Niké kissé még álmosan és zavartan pillant körbe.
- Kedves Raoul úrfi! Hát itt van. Ő az! Az én Nikém!
A lány értetlenül néz az idegen férfira. Ismernie kéne? Vagy mi módon lenne köze hozzá? Nem érti, de azért egy mosolyt erőltet arcára.
- Öö... jó reggelt - nyögi zavartan.
- Ne légy ilyen bátortalan! – szól rá az öreg, és vállánál fogva gyengéden a férfi elé tolja a lányt.





Raoul

Derűsen figyeli az öreg lelkesedését. Lám, mennyire örül annak, hogy a lánya felől érdeklődött, sőt még a bálba is őt akarja elhívni.
Türelmesen várja, amíg a férfi visszatér. Hallani a hangját az emeletről, bár érteni nem lehet. Valószínűleg éppen a hölgyet utasítja, hogy járuljon elé. Ezen elmosolyodik magában.
Niké pedig - persze tudja, hogy így hívják. Annyiszor hallotta már az öregtől ezt a nevet. - megjelenik.
A férfi illedelmesen elé lép. Meghajolván finom csókot lehel a lány kézfejére.
- Örülök, hogy végre személyesen is találkozhattunk, kisasszony - mosolyog megnyerően Nikére. - A kedves papája már rengeteget mesélt önről. Ám nem gondoltam volna, hogy így elferdíti az igazságot - pillant az öregre, majd vissza a lányra. - Ön sokkal szebb, és elbűvölőbb, mint ahogy hallottam.
Bókol, ó igen, méghozzá egész ügyesen.

A férfi amúgy testalkatilag magas, nyúlánk, izmos. Fekete haja a szemébe hullik, kék szemei igézően mélyednek a smaragdzöld szempárba. Arca hosszúkás, férfias. Határozottan jóképű.
Közben persze elengedte a lány kacsóját, nem akar ő tolakodónak tűnni.
- Engedelmével bemutatkoznék. A nevem Raoul. A papájával, bár még csak pár napja tart az ismeretségünk, mégis remekül megértjük egymást. Tőle hallottam önről, kisasszony - vázolja fel azokat a tényeket, amikről a lány nem tudhat.
A bált még szándékosan nem említi. Nem szeretné rögtön ezzel letámadni, és esetleg elriasztani vele a lányt.




Niké

Niké bizonytalanul néz hátra az öregre, mintha segítséget kérne, miközben a férfi gyengéden felemeli kezét, és csókkal illeti. A lány szemei kikerekednek kissé. Ilyen gyengéden még talán sosem bántak vele. Zavarba jön, nem nagyon tudja, mit kellene most tennie. Csak hallgatja a férfi simogató szavait, és érzi, hogy elpirul. Kezét az arca elé helyezi, hogy valamiképp leplezze a pírt, még szemét is inkább a padlóra szögezi.

Aztán felnéz meglepve a férfira. Még hogy az apja elferdíti az igazságot? Maga az öreg is megakad kissé folyamatos bólogatásában, arcára fagy a mosoly, de aztán ahogy Raoul úrfi folytatja, úgy nyugszik meg az ő lelke is. Hát nem romantikus?
Niké ismét a férfira néz, ezúttal kicsit jobban megvizsgálja az arcát. Igazán helyes, a szemében ragyog valami fiatalos tűz, szenvedély. Niké számára ez ismeretlen. Mindeddig nem igazán jutott szóhoz, és a csöndet nem is ő, hanem az öreg töri meg.
Láthatóan Raoulnak nincs ellenére a lány, és talán megfelelőbb hely kellene nekik, hogy kicsit összemelegedjenek. Így hát a párocskához lép, és kedvesen közelebb tolja őket egymáshoz.

- Elhiszem, hogy rengeteg megbeszélnivalótok van még… fiatalok, de ez mégis csak egy bolt. Felajánlhatom a hátsó udvart.
Közben természetesen már terelgeti is őket arra felé. Niké értetlenkedve néz az öregre, és próbál nagyon lassan lépkedni, őt szinte tolni kell, hogy Raoul úrfi mellett haladjon.
Mikor kiérnek az udvarra, mely inkább egy kisebb parkhoz hasonlít, még egyszer lányára néz, majd a férfira, majd ismét Nikére. Kacsint egyet és visszavonul a boltba. Visszafelé menet pedig halkan imát mormol, hogy azok ketten jöjjenek össze.
Niké az öreg után bámul, és egy csalódott mosolyt küld felé. Miért hagyta magára? Életében nem volt még dolga így férfival. Azt sem tudja, mihez kezdjen, mit mondjon, mit tegyen. Még csak nem is érez semmit, ami ösztönözné valamire… Mint három napja, hogy a maszkos után másszon. Az olyan más volt! De most… nem nagyon érti a helyzetet, de nem tetszik neki a dolog. Az, hogy az öreg ennyire pártolja ezt, a számára idegen férfit. Zavartan a másik felé fordul, majd hirtelen ötlettől vezérelve felteszi a kérdést:
- Sétáljunk egyet? - mosolyog a férfira.





Raoul

Észreveszi a pírt, látja a zavart.
Az öregnek azonban lánya bizonytalansága, zavarodottsága egyáltalán nem tűnik fel. A kereskedő kitessékeli őket az udvarra, bár Nikét inkább tolni kell.
A férfi kissé elkomorodva néz a lányra. Nem gondolta volna, hogy ennyire ellenére lesz egy kis ismerkedés.
A felvetett kérdésre bólint, és lassan elindul Niké mellett. Tűnődve nézi a kertet, csendesen haladnak egymás mellett. Egészen addig, amíg a férfi meg nem szólal.

- Igazán sajnálom, kisasszony - kezdi, és megtorpan.
Szembefordul a lánnyal, és a szemeibe néz.
- Nem akartam zavarba hozni, illetve nem szeretnék semmit se önre erőltetni. Ha nem kívánja a társaságom, kérem, csak mondja meg. Nem vagyok tolakodó ember, tiszteletben tartom más kívánságát... Még ha nehezemre esik is egy ilyen elbűvölő hölgyet magára hagyni.
Illedelmes, és rendkívül udvarias. Vonásai arisztokratikusnak is mondhatóak, bár a hosszúkás arcformájú férfiakra mind rá lehet mondani. Ehhez pedig megfelelő viselkedés párosul.




Niké

Kicsit fellélegezik, de arra nem gondolt, hogy a séta az csak séta. Valamiről beszélni is kellene. Kínos percek következnek, amikor egyikük sem tudja, mit volna helyes ebben a helyzetben mondani. Beszéljenek az időről? Az olyan lapos! Vagy kérdezzék ki egymás életét, az meg unalmas, és hosszú. Niké így egyelőre nem szól, de amikor a férfi eléáll, ő megtorpan. Ez idáig a földet bámulva haladt, és a látókörébe eső fényes csizmaorr idegensége parancsol álljt számára.
Felpillant a férfire. Raoul úrfi illedelmesen magázza őt, míg a tőle elhangzott egyetlen kérdés is udvariatlan tegezésben hangzott el. Talán mert annyira zavarban van, hogy az sem tudja, mit mondjon. Legfőképpen azt nem, hogyan mondja.

- Kérem… Uram… Ne haragudjon rám! Nem szeretném elűzni - mondja Niké kicsit kétségbeesve. - Csupán az van, hogy... régen találkoztam ennyire kedves és udvarias férfival .
Azt nem teszi hozzá, hogy talán sosem, de aztán eszébe jut a maszkos, akiről még nem nyilatkozhat, hiszen nem ismerni.
A férfi szemeibe néz.
- Csupán hirtelen jött... ez az egész. Kérem, menjünk tovább! – kitér a másik elől, és folytatja az utat, de már nem leszegett fejjel.
- Semmit sem tudok magáról, meséljen kicsit!
Valahogy el kell kezdeni. Tényleg kedves fiatalember...




Raoul

- Értem - mosolyodik el újból a férfi. - Ennek örülök.
Halkan felnevet a lány szavai hallatán.
- Udvarias? Igazán köszönöm. Tudja, bárki lehet udvarias, csak oda kell egy kicsit figyelni.
Azzal bemutat egy nőies pukedlizést.
- Hogy én ezt hányszor láttam már.
Raoul a lánnyal ellentétben nincs zavarban. Mosolyogva lépdel Niké után, hogy újra mellette haladhasson.
- Meséljek? Mégis mire kíváncsi? - néz érdeklődve a lányra. - Regéljem el izgalmakkal teli életemet? Úgy gondolom, ez csak untatná. Mondjuk mivel szeretek foglalkozni? Sok mindennel. Íjászkodni például. Jól bánok a számszeríjjal. Vagy ott a kardforgatás. Ön, kedves Niké? Mivel szeret foglalkozni? - tereli el magáról a szót.

Vélemények