Niké

Niké kitartóan nézi a férfit, de az nem válaszol. Sőt, mintha meg sem hallaná, amit kérdez tőle. Mintha tűréshatára már nem tudná befogadni a lány suttogó szavait. Ujjai kicsit összébb nyomódnak a maszkos markában, ahogy a férfi megszorítja azokat.
Egyszer csak elszakad a fonál. Talán a hirtelen felállás az, ami bizonytalanná teszi a férfi lépteit. Niké aggódva tekint utána. Mi rosszat kérdezhetett? Talán jobb lett volna, ha meg sem szólal. Egy pár percig mintha beférkőzött volna a maszkos bizalmába, és most olyan gyorsan lett onnan kitaszítva, hogy feleszmélni sincs ideje, mikor a férfi már a párkányhoz támaszkodik.

Niké lendületesen áll fel az ágyról, melyről a paplan lentebb csúszik a hirtelen mozdulattól. Mikor a férfi kimászik az ablakon, a lány nekiütközik a párkánynak siettében.
- Várj! Kérlek!
Most emeli először fel a hangját az este, vagy inkább hajnal folyamán. Kinyúl karjával az ablakon, vissza szeretné húzni, ha kell a ruhájánál fogva, de azt már nem éri el. Így csak a nagy üres semmit nyalábolja fel karja. Nekitámaszkodik a párkánynak, és felfelé tekint. Valami mozgolódást lát a tetőn, de aztán semmit.
Az ég kezd világosodni. Csillagoknak már nyoma sincs, ez már nem az a romantikus éjszaka, amikor a buja lányka kiereszti az ablakon át a forró csókú szeretőjét.

Niké reménykedve, bizakodva néz továbbra is felfelé. Merész ötletei között felcsillan az is, hogy megpróbál a maszkos után mászni.
Felteszi a lábát a párkány szélére. Könnyű hálóinge lecsusszan a combjáról. Csípős, hideg reggeli szellő kapja fel, és táncoltatja az anyagot a levegőben.
Nem gondolkozik, mit tesz, de egyértelműen beszélni akar a maszkossal. Bocsánatot kérni azért, amiért megbántotta. Ez nem volt szép dolog. Kezeivel egy biztos pontot keres a ház falán, amiben megkapaszkodhat. Miután sikerül kimásznia az ablakon, már nincs visszaút. A hűvös szél újra és újra belekap sötét hajába, és ez gátolja a rendes tájékozódásban. Felfelé néz, de még mindig nem lát semmit. Lépne, de lába nem talál biztos pontot a falon. Próbálkozásai kudarcba fulladnak. Egy óvatlan lépésnél megcsúszik a lába. Egyensúlyát elveszítve próbál a másik lábán megállni. Halk nyöszörgés hagyja el ajkait, amint tudatosul benne, mekkora marhaságot csinált, és hogy ha leesik, életét is vesztheti. Karjai gyengének bizonyulnak a kapaszkodásban, egyre jobban érzi, hogy megfeszülő izmai égető fájdalommal nyilallnak testébe.




Sergius

A lány hangja már csak a tetőn éri utol, ahogy a felkelő napot figyeli. A hajnal első sugarai elérik a házak tetejét, ám az utcák mélyén még sötét van.
Várjon? Hát akkor vár. Fejét oldalra billentve guggol a ház tetején, és vár. Minden gondolatot kiűzött a fejéből, és üres tekintettel mered a napfelkeltére.

Vár. De miért nem szól a lány? Akkor mondja hát, amit akart, különben ő már el is ment. Nem ülhet itt örökké, amikor mennie kell. Most. Rögtön. Azonnal.
Halk mozgolódásra lesz figyelmes, nyöszörgés üti meg a fülét. Ez az, ami kirántja furcsa kábulatából. Szemeit egy pillanatra lehunyja, fejét megrázza. Mintha csak egy buborék pattant volna el a feje körül. Mindent újra hall, minden világos. Szemei rögtön megtalálják a tetőbe kapaszkodó ujjakat.
Döbbenet, majd értetlenség suhan át rajta. Gyorsan mozdul, már a ház tetejének szélén guggol, és a lecsúszni készülő kezek után kap. Ujjai a lány csuklóira fonódnak, ahogy lassan felfelé húzza, majd ő maga feláll, hogy könnyebben fel tudja segíteni Nikét. Ahogy a lány lábai a tetőhöz érnek, a derekánál fogva húzza odébb, biztonságosabb részre.

- Ostoba lány - morogja még mindig a meglepettség hatása alatt. - Mégis mit képzeltél? - kérdezi, majd hátrébb lép. - Hagyjuk.
Elengedi Nikét, és legyint. Ugyanazzal a kezével az éppen felkelni készülő nap felé int.
- Inkább nézd meg az én szemszögemből a napfelkeltét.




Niké

Ujjai valóban egyre inkább csúsznak lefelé, szíve eközben hevesen dobog. Aztán erős fogást érez a csuklója körül, és emelkedni kezd. Nem látja, ki húzza fel, de tippje az van. A férfi hamarosan felsegíti a tetőre, lehordja botorsága miatt. Niké leszegi a fejét, és elszégyelli magát. Tényleg, mit is gondolt, mikor a maszkos nyomába eredt? Fogalma sincs, nem emlékszik! A férfi láthatólag nem is kíváncsi a magyarázatra, pedig már nyitná ajkát, már kezdené... a szó ott van a nyelve hegyén, hogy elmondja, ő sem igazán tudja, csak érezte, hogy jönnie kell.

Aztán a maszkos leinti, belé fojtva a szót. Megkövülten bámul a férfira. Az valami napot emleget és arra int. Niké lassan átpillant abba az irányba. Gyönyörű narancsszínekben pompázik az égbolt. A lány szája tátva marad a meglepettségtől. Mintha csak egy álomba csöppent volna, elbűvölve nézi a napfelkeltét. Odalent a városban még semmi zaj. Ez a pillanat még az övék. Még háborítatlan. Most nem szólal meg. Talán attól tart, hogy azzal még messzebbre űzi magától a férfit, holott azt nem akarja.




Sergius

Ha a lány a mutatott irányba fordul, olyan dolgot láthat, amit eddig még nagyon kevesen. A nap felbukkan a horizonton, aranyszínnel mázolja be a háztetőket. Narancsszínben úszik az égbolt, távolabb sárgában, majd kékben.
A férfi Niké mögé lép, kezeit a vállára teszi, arca alig néhány centire van a lányétól.
- Nem mindenki láthatja ezt. Én megosztottam veled - súgja a fülébe halkan.
A madarak vidám dalba kezdenek, lassan éledezik a város. Ők pedig még mindig a tetőn állnak.
- Ideje mennem. Tudod. Az én részem az éjszaka, tiéd a nappal.
Elengedi a lány vállait, és kezei végigcsúsznak a karcsú alakon, hogy megállapodhassanak deréktájon. Maga felé fordítja a lányt.
- Kapaszkodj belém erősen. Nem lenne jó, ha útközben leesnél. A kezeimre pedig szükségem lesz.




Niké

Niké ámulva nézi a csodát.
A férfi közelsége izgatottá teszi. Lassan a maszkos felé fordítja arcát, így alig néhány centiméter választja el a két orrot egymástól. Bár a város ébredezik, Niké körül megfagy a pillanat. Ahogy a nap felkel, egyre jobban körvonalazódik előtte a férfi alakja. Szemének színe, és az ő arca is most sokkal tisztábban láthatóvá válik a másik előtt.
Niké némán bólint csupán, jelezvén ezzel, hogy tudomásul vette. Jóleső remegés fut végig a testén a férfi érintése nyomán, majd szembefordul a másikkal. Önként talán nem tenné meg, de a férfi maga felé fordítja.

Kezei csak rövid tétovázás után emelkednek fel, hogy megállapodjanak a férfi vállán, majd nyaka köré fonódnak. A maszkos érezheti kellemes illatát, hiszen Niké ilyen közel még sosem volt hozzá. Az, hogy a lány nem visszakozik, a bizalmat fejezi ki részéről. Mielőtt azonban elindulnának, megszólal.
- Ugye eljössz holnap is?
Igazából, ha azt mondta volna, hogy ma, akkor sem tévedett volna sokat, hiszen már virrad. A nap egyre fentebb kúszik az égen, mintha már nem egy szép csoda, hanem vészjelző volna a páros számára. Nikének vissza kell jutnia a szobájába, különben hamarosan nagy balhé lesz a házban, és Sergiust is hívja a kötelessége.




Sergius

Ahogy a lány átkarolja a nyakát, elmosolyodik. Még a maszk alatt is látszik, milyen derűs lett hirtelen.
- Jönni fogok, amikor tudok.
Nem véletlenül nem mondja azt, hogy mindig. Bármikor bármi közbejöhet. Például meghal. Mert akkor aztán nem megy a lányhoz többet, az is biztos.
- Na kapaszkodj - utasítja a lányt. - Lábbal is, ha úgy biztosabbnak érzed.
Ha pedig Niké tényleg erősen kapaszkodik, akkor a párkány szélére áll. Óvatosan fordul, lassan mozdul. Minél biztonságosabban igyekszik leérni, mivel az a cél, hogy ne zuhanjanak le.
A férfi bemászik a szobába, és megáll a közepén.
- Most már tényleg mennem kell. Majd jövök.
Int a lánynak, miután az elengedte, és visszamegy a tetőre. Onnan pedig egyenesen eldugott rejtekhelyére.



Niké

Észre sem veszi a helyváltoztatást, mert arra ügyel, hogy ne tolakodóan csimpaszkodjon a férfi nyakába, de azért mégse essen le. Amikor szilárd talajt érez a talpa alatt, elengedi a maszkost, és szemérmesen a padlóra pillant. A férfi intését még elkapja tekintetével... aztán a másik eltűnik szemei elől, és egyedül marad a szobában.
Lassan mosoly húzódik arcára. Saját magát öleli át karjaival, lehunyja szemeit, és mélyen beszívja tüdejébe a levegőt. Aztán megkönnyebbülten kiengedi.

- Visszajön – suttogja. - Vissza fog jönni. Megígérte...
A nap elindul. Mindenkinek másképp. Van, aki most botorkál ki a mosdóba, van aki már munkaruhába öltözött, mások pedig éppen útnak indulnak. Niké pedig áll a szoba közepén, és azt kívánja, bárcsak már a következő este lehetne. Nem tudja, mikor tér vissza hozzá ez a titokzatos férfi, viszont kíváncsisága nem hagyja nyugodni. Szeretné megismerni.


Három nap telt el. A napok folydogálnak unalmas medrükben, az élet zakatol tovább… Másoknál. De Nikénél mindhárom alkalommal megjelent a maszkos. Bár a beszélgetés kettőjük között nem nyúlt hosszúra, Niké elkezdett odafigyelni magára. Hogy milyen ruhát vesz fel, hogy hogyan beszél a férfihoz. Kétség sem fér hozzá, meg akarta nyerni őt.

Ma reggel az öreg viszi a boltot, mert ma ő a soros. Fiai árubeszerzésen vannak a szomszédos városban, Niké fent a szobájában.
Így hát az öregre hárul a feladat, hogy az új számszeríjakat és nyílvesszőket még egyszer átfényezze, és a raktárban őrizze addig, míg a megrendelő érte nem jön. Van itt minden, ami egy városlakónak kellhet. A kenceficéktől a különböző anyagokon át, mindenféle limlom, kacat is akad. Bármire van is szükséged, itt biztosan találsz valami hasznosíthatót. Csak egy dolog nem eladó. Niké, a lánya.
Ő a legdrágább kincse. Már tudja is, hogy csakis egy jó nevű, jó hírű férfihez adja majd hozzá.




Raoul

A város ismert kereskedőjéhez újabb vevő érkezik. Az ajtó kinyílik, és egy fiatal férfi lép be rajta.
Ahogy meglátja az öreget, elmosolyodik.
- Üdvözlöm uram. Jó újra találkozni - köszönti barátságosan.
A férfi a pulthoz lép, és kezet fog a kereskedővel.
- Jöttem a kardért, amit megrendeltem.
Körülnéz a helyiségben, és elégedetten hümmög. Jó helyre jött. A fegyverek itt valóban jó, hozzáértő kezekben vannak.



Niké

Ismerős hang üti meg a fülét. A kinyíló ajtó irányába néz, és derűs mosollyal nyugtázza, hogy a kedves Raoul jött el hozzá. Néhány napja együtt iszogattak a szomszédos fogadóban. Szóba jött többet között az öreg fogadott lánya, Niké is. A lány eladósorba került, immár felnőtt. A kereskedő többször hangsúlyozta a férfinek, hogy vejéül csakis egy gazdag, jóképű nemes úrfit tudna elképzelni. Niké a legjobbat érdemeli, a sok szenvedés után, amit meg kellett élnie.
Az öreg csípte Raoult, mert minden kritériumának megfelelt az úrfi, de amíg nem látta az érdeklődés halvány szikráját, amit Raoul táplált volna Niké iránt, addig úgy gondolta, nem bátorítja a fiatal legényt.

- Isten hozta minálunk Raoul úrfi! Ó hát hogyne, hogyne! - bólogatott az öreg, és lehajol a pult alá, hogy elővegye a szépen selyembe bugyolált kardot.
- Csak óvatosan úrfi! Óvatosan! Ennél nemesb kardot aligha tarthatott még ember fia a kezében! A markolata gyémántberakásos, a pengéje borotvaéles, és látni a tükrében a legapróbb hajszálat is! - büszkélkedik az öreg, majd lehelyezi a fegyvert a pultra.
- És hogy van az úrfi? Hallotta hogy bál lesz a városban? Bizonyára nem halasztja el, ezt a jeles ünnepet! Aztán kivel megy az úrfi a bálra? Van-e már párja?
Erről nem esett szó a múltkori beszélgetéskor. Arról, hogy az úrfi elkötelezett-e vajon.
- Mert tudja, meséltem a lányomról...

Vélemények