Niké

Ez az este nem éppen úgy telik el, mint a többi. Niké - bár csak kétszer olvasta el, mégis - a levél minden szavát szinte fejből tudja. Álmában többször kitakarózik, a lepedője vizes lesz a verítéktől. Képek villannak elé.

A maszkos lassan közelít felé. A kezében az elmaradhatatlan rózsa. Bár Niké nem látja az arcát teljesen - sötét is van, na meg a maszk is a férfin van -, képzeletben látja, ahogyan maszkja, esetleg bajsza - mert ki tudja, hogy bajszos-e azóta? - alatt ravaszul vigyorog. Niké valami hálóingszerűben van, ami tiszta vizes. Bőrét nedvesíti, és közben az áttetsző anyag szemérmetlenül mutogatja idomait.
Hátrál a férfi elől. Valami tocsog a lába alatt. Letekinteni nem mer, csak annyit érez, hogy az a valami meleg. Aztán a következő lépésnél talpa nem érez szilárd talajt a lába alatt. Meginog, felsikolt álmában, majd vészesen zuhanni kezd a sötét semmibe. Mielőtt földet vagy szilárd talajt érne, és csontjai ezer szilánkra törnének, erős karok szorulnak meztelen combja köré és mentik meg a végzetes becsapódástól. Szemét, száját összeszorítja a hirtelen fékezésben, és bár már megállt, mégsem meri kinyitni szemeit. A kezek védelmezően szorítják egy hozzá tartozó, idegennek tűnő testhez. Aztán ellazulnak és a lányt lábra segítik. Niké lassan ráhelyezi a testsúlyát saját lábaira, majd felegyenesedik. Arcába hulló haját arrébb tessékeli kezével, hogy szemügyre vegye, ki volt az, aki elkapta.

Leesik az álla, mikor meglátja, hogy a maszkos áll előtte. És akkor....
A maszkos bármilyen bejelentés nélkül hirtelen odahajol hozzá, egészen közel a füléhez. Niké moccanni sem mer. Ekkor a maszkos megszólal. Hangja mély, rekedt.
- Megvagy - suttogja forrón a lány fülébe.
Niké már, már azt hitte, szíve mindjárt kiugrik a helyéről. Félt ettől az alaktól, mégis, úgy szeretett volna hozzáérni... a bőréhez. Végigsimítani rajta, érezni hogyan lüktet a vér az ereiben. Mire feleszmélt, már farkasszemet nézett a férfivel, ujjai pedig a maszk szélén simítottak végig. Talán a férfi is elrévedezett egy időre smaragdzöld szemeiben, mert csak akkor kapott a lány keze után, mikor az már éppen húzta volna lefelé a maszkot...

Ekkor felébred. Még a haja is teljesen átnedvesedett, a levegőt kissé kapkodva veszi. Tekintete megakad az asztalon hagyott üzeneten. Amilyen gyorsan csak tud, felkel az ágyból. Lábai görcsösen engedelmeskednek, majdnem elvágódik a padlón, zajt csapva hajnali négykor. Szinte széttépi az üzenetet, olyan hevesen hajtja ki, és mohón olvassa az írást.
Olvasás közben pupillája kitágul. Gombócot érez a torkában. Ennél szemétládább férfivel még életében nem akadt össze! Képmutató! Szoknyapecér! Képes lenne kiadni a könyvben kéjelgéseit, Niké őszinte szavait, mindent. Képes lenne kiteregetni a szennyest? Arra nem gondol, hogy körözés alatt áll? Hiába próbálna elrejtőzni, úgyis rátalálnának. Nem… Ezt nem!

Niké nem volt tisztában vele, de tudat alatt védte ezt a bérgyilkost. Nem akarta, hogy azok kezére jusson, akik egy kanál vízben képesek lennének megfojtani.
Persze azzal magyarázta a dolgot, hogy ő az áldozat, és a férfi megint csak őt akarja bosszantani. Ez részben igaz is volt.
Niké remegő lábakkal ereszkedik le a székre és kezdi el írni a válaszát:

"Még mindig nem értem, mire jó ez neked! Az őrületbe kergetsz! Olvasóid pedig nem lennének, mert elkapnának, mielőtt a könyvet kiadhatnád! Légy már észnél! Nem veszed észre, hogy pengeélen táncolsz!?"

Aztán remek ötlete támad. A maszkos valahogy mindig elkerüli őt. Vagy alszik, vagy nincs itt, mikor nála jár. Eldönti, hogy beszélni fog vele. Utoljára!
Ismét lefekszik, de ezúttal csak tetteti az alvást. Úgysem tudna aludni. Folyamatosan az a kép játszódik le előtte, hogy éppen lehúzná a maszkot, de a férfi nem engedi... és újra... és újra... és újra.




Sergius

Ha ő azt tudná, miket álmodik itt össze-vissza ez a leányzó, bizonyára mélyen elgondolkodna. Azonban nem tud róla, és mit sem sejtve jár rá a házra, illetve az ott lakó hölgyre is.
Bár nem szokása, hogy egy este kétszer is betérjen, most mégis így tesz. Valami furcsa késztetést érez arra, hogy újból bemásszon azon a bizonyos ablakon.
Nem ment messzire, így hamar vissza is ér. Arra nem számít, hogy választ kapott a levelére, hiszen nemrég írta, Niké pedig aludt.
A szoba elsötétedik, amikor a bevilágító holdat és csillagokat eltakarja a férfi alakja. A helyiség padlójára ismerős árnyék vetül.
Alig hallható mozgás, inkább csak a ruha neszezése hallatszik. Nesztelen léptekkel éri el a szoba közepét, és torpan meg a lányra nézve. Az alvó arcát fürkészi, hallgatja légzését... és lassan elmosolyodik.
Közelebb, és közelebb lép. Lassan, egyre lassabban közelíti meg az ágyat. Már közvetlenül mellette áll, lába a fának simul, árnyéka beteríti a fekvő lányt. Lassan lehajol, egészen közel, Niké füléhez.
- Megvagy - súgja.
Hangja kissé kuncogásra emlékeztető.
Vissza felegyenesedik, úgy néz le a már valószínűleg éber lányra.
- Korábban kell felkelned ahhoz, hogy engem át tudj verni ilyen tettetett alvással.




Niké

Már-már attól fél, hogy nem tudja elég jól tettetni, hogy alszik. Nézzük el neki a naivitást. Érdekes dolog félni és izgulni egyben. Minden másodpercben az zsong a fejében, hogy: Most! Most ülj fel az ágyban! Most!
De mégsem mozdul meg mindaddig, míg a maszkos le nem hajol hozzá. Mintha csak az álmából hallaná a szót. De ez mégsem ugyanolyan. Ez inkább nevetősre fogott, mintha lelepleznék, vagy kigúnyolnák. Ez nem az a hangszín. Ha az lett volna, talán továbbra sem mozdul. Fejében előúsznának az álom képei, újra megpróbálná lehúzni a maszkot, kíváncsiságának nem tudna ellenállni. Így viszont, szemei kipattannak, és rémület ül ki arcára. Felhúzza lábait, és visszahőköl ebben az érdekes védekező pozícióban. Hallgatja a férfi szavait, miközben felemeli rá tekintetét.

- Nem akartalak átverni – füllent. - Téged vártalak!
Érzi, hogy mellkasa felől hideg szellő kúszik a hálóingje alá. Letekint, és látja, hogy a hirtelen mozdulattól kissé lecsúszott a selyemruha. Bár semmi olyan nem vált láthatóvá, ami túl kihívó lenne, mégis odakapja maga elé kezét, míg megigazítja a ruhát. Aztán visszatekint a maszkosra.
Felkel az ágyból, a férfi mellett az ajtóhoz hajol, és a benne lévő kulcsot elfordítja. Halkan kattan a zár. Visszahelyezi az egyensúlyát a másik lábára, így pont szembekerül a maszkossal.
- Tudtam, hogy visszajössz. Mindig visszajössz - suttogja Niké.
Nem akar zajt csapni, így is lassan hajnalodik, sietniük kell a beszéddel, mert a ház lakói hamarosan kelnek.
- Nem értem miért nem hagysz végre békén - suttogja kissé zaklatottan a lány.




Sergius

Nem tett semmi olyat, ami miatt a lánynak ennyire félnie kéne tőle. Az lényegtelen, hogy régen ijesztgette, és ő egy bérgyilkos. Ezek a tények mellékesek.
- Sejtettem, hogy vártál, hiszen aludni nem aludtál. Gyakorold még ezt a színlelést. Ahogy közeledtem, úgy lettél egyre izgatottabb. Gyorsabb légzés, és hasonlók. De ez természetes, ne aggódj. Egy ilyen ifjú hölgytől pedig még inkább.
Derűsen figyeli, ahogy a lány a ruháját igazgatja. Milyen szemérmes teremtés.
- Valóban. Elég gyakori látogatód vagyok.
Niké utolsó mondata hallatán elgondolkodik. Nem a legkedvesebb ötlet jut eszébe, de nem zavarja. Sőt, tetszik neki.
- Ülj le... kérlek - teszi hozzá.
Tőle egészen szokatlan. Talán még sosem ejtette ki ezt a szót a száján.
Leül ő is Niké ágyára, és a lányra néz. Lassan a kezei felé nyúl, majd meg is fogja azokat, hacsak a lány nem húzta el. Mélyen a zöld szemekbe néz, és tart egy kis hatásszünetet.
- Csak mondd ki még egyszer, hogy hagyjalak békén, és soha többet nem kereslek fel.




Niké

Ez egy rossz paródia. Legalábbis Niké úgy érzi, hogy a maszkos most sem csinál vele mást, csak átveri. Addig nem is volt semmi gyanús, míg el nem hangzott a "kérlek" szó. Na de aztán! Ez az udvarias szófordulat Nikében is növeli a nagy, tátongó bizonytalanságot.
Így történhet az is, hogy nem fogad szót azon nyomban. Egy kis ideig csak figyeli a férfit, aztán nagyon lassan megmozdulnak az izmai, és óvatosan leereszkedik az ágyra. Mindeközben nem veszi le a tekintetét a maszkosról, sőt még pislogni sem igen mer, nehogy elszalasszon egy fontos pillanatot. Ki tudja, mi a frászkarikát akar vele közölni.
Ahogy a férfi mellé ül, kissé barátságosabbra fordul a helyzet. Továbbra is a férfit nézi, pontosabban a szemeit, így még arra a jellegzetes hangra sem lesz figyelmes, ahogyan a férfi keze a paplanhoz súrlódva lassan eléri az övét. Aprót rezzen össze, keze is görcsbe rándul, de aztán lassan ismét ellazul, ujjai elernyednek a férfi kezében. Mindez hihetetlennek tűnik számára.
Pár pillanatig valóban elhiszi hogy ez nem aljas átverés. A maszkos tud ilyen is lenni! Sajnos ott van az a gonosz de. Mert habár egy pillanatra eloszlanak kételyei a férfit illetőleg, hamar felsorakoznak a de-k.

De mi van, ha ez mind csak színlelés? Ilyen, és hasonló kérdések jutnak eszébe, aztán megszólal a férfi.
Ez a mondat igazán őszinte kérésként hagyja el a maszkos száját. Niké még mindig nem szól semmit. Mivel könnyen befolyásolható, így ez az egyetlen kedves gesztus, amit az imént a maszkos tett, képes volt felolvasztani kissé a köztük levő jeget. Niké szóra nyitja a száját, de nem jön ki belőle szó, csupán egy nagy sóhaj hagyja el ajkait, melyet most visszafog, így hangot nem ad ki, csak mellkasa emelkedik fel, majd ereszkedik le megkönnyebbülve.
Úgy szeretné elhinni, hogy a maszkos ezúttal nem egy csúnya tréfát űz vele.
- Miért én? - kérdezi suttogva, majd leszegi a fejét, közben becsukja szemeit.

Az álom még ott él benne, tisztán. A férfi jelenléte a kezén keresztül energiát sugároz belé. Érzi, hogy valami vonzza, vonzza felé. Hiába próbálna ellenállni, nem tud. Nagyon lassan indul meg felsőteste a másik felé, majd homlokát a maszkos vállának támasztja. Talán észre sem vette, hogy így milyen közel került a férfihez, hogy felsőtestük majdnem összesimul. Szeme még mindig csukva van, nem lát, csupán érez. Érzi a maszkos ruháját a bőrén, amint hozzányomódik a homlokához, és érzi a belőle áradó illatot. Furcsa. Mintha keveredett női parfümök illatát érezné orrában. Lezárt szemhéjai összeszorulnak. Ismét igaza lett? A férfi több nővel is ugyan ezt csinálja mint vele? Tehát ő nem egy kiválasztott a sok közül, akit bosszantani igyekszik. Van még rajta kívül sok más? Hányan lehetnek? De miért enged neki szabad utat? Miért adja meg neki ezt a lehetőséget? A többieknek vajon megadta? Vagy meg fogja? Velük is levelezik?
Egészen idáig jut a gondolatmenete, miközben egy szót sem szól. Feltéve, ha a férfi sem mond semmit.
Bárhonnan nézzük a tényt, Niké is a tűzzel játszik.




Sergius

Figyel, és várakozik. A lány elgondolkodik, ez látszik rajta. Érezni, hogy először nem tud mit kezdeni a helyzettel. Egészen új fokra lépett a kis "kapcsolatuk".
A lány szinte öntudatlanul kerül hozzá egyre közelebb. Nem csak a mostani helyzetben, hanem úgy általában is. Niké fejét a vállának támasztja, és a csöndben csak az a két szó visszhangzik: "Miért én?"
Miért te?
A férfi felemeli a fejét, és a plafont kezdi el pásztázni a szemeivel. Jó kérdés. De hogyan is kezdődött? Az összetévesztett lányok, a kutatás a könyv után - remek kis olvasmány volt. Sokkal jobb, mint azok, amiket eddig olvasott. Ettől az írótól újabbat is be kell szereznie majd. Ha jól látta, még van pár irománya.
Az ijesztgetések, a ruhák eldugása. - ó igen, az vicces volt.
Hónapok múlva találkoztak újra, teljesen véletlenül. Akkor körvonalazódott ez a talán groteszk ötlet a fejében. A találkozás pedig idáig fajult.
E kérdésre mondhatna valami romantikusat. Talán elsuttoghatná szenvedélyesen, hogy mert szeretlek. Vagy nevetve otthagyhatná, hogy ugyan mit képzeltél, ostoba leány? Hiszen ez csak játék!
Niké jól hallhatja, ahogy a férfi mélyet sóhajt.
- Nem tudom. Eddigi életem során sok mindent megtapasztaltam. Az élet kegyetlenségeiről, a fájdalomról, a számkivetettségről - nem sorolja tovább, inkább tűnődve hallgat néhány másodpercig. - Te a másik oldal vagy. Éppen ezért érdekes.
Szabad kezével az asztalka felé nyúl. Éppen eléri így a ráhelyezett levelet. Felnyitja, elolvassa.
- Pengeélen táncolsz - ismétli meg az utolsó sort.




Niké

Csak egy dolgot vár ettől a férfitól itt, miután ilyen kiszolgáltatott helyzetbe engedte magát keveredni, vagy keveredett akarata nélkül. Őszinte választ szeretne kapni, még ha az fájdalmas is lesz. Most, hogy ilyen közel kerültek egymáshoz, egyszerre fél és érzi biztonságban magát mellette. Ez a különös érzés megnyitja előtte az izgalmas szerepvállalás végtelen tárházát.
Tudata most már kezdi megérteni, hogy egyáltalán nem ismeri ezt a különös férfit. A szóbeszéd csak ellene irányul, de őt valójában egyikük sem ismeri. Hogy mekkora kockázatot vállal a maszkos azzal, hogy most itt ül, az ő ágyán, és hozzá beszél. Nem máshoz, hozzá.
Bárcsak tudná, hogy a maszkos mit érez iránta. Vagy érez-e egyáltalán valamit. Tud-e érezni, azok után, hogy elmondása szerint kiölték belőle az érzéseket.
Bérgyilkos. Mindenki tudja, hogy csak egy gyilkos. Egy gyilkos pedig hidegvérrel dolgozik. Akkor ki kell kapcsolnia mindent. Csak ő van, meg az áldozat.

Ebben a pillanatban, mintha Niké nem csak egy préda lenne számára, hanem egyenrangú félként viselkedne vele.
A férfi hangja számára mesemondószerűen tölti be a teret. Mintha minden olyan régen történt volna, hogy azt már nem elmondani, hanem mesélni kellene. Ekkor ötlik fel benne először... hány éves a férfi?
Mert azzal mindenki tisztában van, hogy Niké igen fiatal, pont ezért is tapasztalatlan, és ügyetlen még kissé. Ő lenne a másik oldal? Na erre a kijelentésre már felemeli a fejét, így ismét a maszkos szemébe nézhet. Viszont kezei nem mozdulnak, mintha már nem is lennének. Mintha már odaadta volna a maszkosnak, hogy rendelkezzen vele úgy, ahogy neki tetszik.
Niké smaragdzöld szemeiben most még nagyobb teret hódít a meglepettség, az értetlenség, a csupa nagybetűs MIÉRT?
- Hát úgy enyhíted a múltban ért sebeidet, hogy másoknak okozol sebeket? - kérdezi Niké, még mindig halkan suttogva.
Valami ismét húzza lefelé fejét, hogy ne kelljen a maszkos szemébe nézni, amikor választ ad. Még nem mindig tud vele szemtől szemben beszélni. Most azonban kitartóan néz, hátha a maszkos szeme elárulja számára, hogy igazat mond, vagy hazudik.

Tényleg érdekes ez a láncolat. Vannak, akik kegyetlenül bántak a maszkossal, ezért bérgyilkos lett, egy ölőgép, aki másoknak okoz fájdalmat.
Vajon mit érez utána? Hogy bosszút állt? Niké el sem tudja képzelni, hogy ha a férfi az egyik oldalon, ő pedig a másik oldalon áll - és fogalma sincs, hogy az ő oldala vajon mit képviselhet a maszkoséval szemben; az ártatlanságot, a fiatalságot, azt, hogy ő nő, vagy hogy az ő élete csupa örömből állna? -, hogyan kerülhettek egymáshoz ilyen közel?
Aztán előkerül a levél is, melynek most sincs címzettje, csak egy üzenet, egy darab fecnin. Niké a levélre néz, majd ismét a férfira.
- Mi a neved?
A kérdés úgy töri meg a beállt másodperces csendet, mint amikor tavasszal a befagyott tó vize halkan reccsen. Most nagy feladat elé van állítva a maszkos. Ha elárulja nevét, mi biztosítja arról, hogy a Niké nem adja őt fel? Bízhat-e ebben a tapasztalatlan lányban, aki mégis már a nőiesség határán van, és felelősséggel bír tettei után? Elmondhat-e neki egy ilyen személyes dolgot magáról... vagy hazudni fog... megint?




Sergius

Az értetlenkedés, a kérdések... Elég volt! Miért? Miért? Miért? Mindig ez a kérdés. Soha senki nem ért meg semmit, de mindig kérdez. Mindig.
Kérdések, kérdések... Mindenki választ keres, de ahelyett, hogy válaszolnának, kérdésre kérdéssel felelnek. Nem jutnak előrébb, csak hátrafele lépdelnek.
Legszívesebben fejét a falnak támasztaná, úgy bámulná a plafont. Igen, támasztékra van szüksége, különben elnyelik.
A lány érezheti, ahogy a férfi izmai megfeszülnek. Mély lélegzetet vesz, és lassan kifújja.
Miért? Ő is ezt kérdezte. Sokszor, számtalanszor. Mégsem kapott rá soha választ. Régi emlékek jelennek meg szemei előtt...
Elég!
Észre sem vette, hogy szemeit közben lehunyta. Most kinyitván apró pöttyök táncolnak a látóterében. Ennyire erőlködött volna? Talán még a lány kezét is megszorította közben. Lehet Niké beszélt is hozzá? Nem tudja, nem hallotta, nem érezte.
Most elengedi a lány kezét, és gyorsan feláll az ágyról. Lépte furcsán bizonytalan, mintha megszédült volna.
Nem néz Nikére, a párkányhoz megy, úgy szólal meg újból.
- Ha azt akarod, hogy jöjjek, csak hívnod kell. Tegyél a rózsák közül egyet a hajadba. Látni fogom. Most elmegyek. El kell mennem - az utolsó szavakat már csak magának mondja.
Kimászik az ablakon, de a ház tetején még megáll néhány pillanatra.

Vélemények