Sergius

Elégedettséggel tölti el a lány félelme. Lám, milyen félelmetes, rettenetes is ő valójában.
Felhúzza magát vissza a fára, és úgy fordul, hogy lássa a menekülő lányt. Ha nagyon eltávolodik, lemászik a fáról, és hangtalanul követi. Persze arra is figyel, hogy az ne vehesse észre, még véletlenül sem.
Ennyi még egyáltalán nem volt elég. Sokkal jobban meg kell ijeszteni. Megérdemli.
Szemeivel élénken figyeli a lányt. Most egy darabig hagyja, hadd pihegje ki magát... ám nem menekülhet. Néhány perc, amíg kissé megnyugszik. Aztán újabb meglepetésben lesz része.



Niké

A férfi nem követte, vagy csak ő nem látja a sötétben? Visszatekint, de nem lát senkit. Lassan kezdi azt hinni megbolondult. A maszkos szellemét látta, aki azért kísérti, mert nála van a könyve.

Reszket, nemcsak azért, mert fázik, hanem azért is, mert fél. Nagy nehezen feláll, kapkodva veszi a levegőt. Fél elindulni. Viszont itt sem maradhat. Lassú léptekkel indul meg. Jöjjön szilánk, akármi. Nagyon óvatosan lépked, érzi, hogy több szilánk is a lába alatt van, de felsérteni a bőrét csak az az egy sértette fel olyan csúnyán. Úgy érzi magát, mintha vándorcirkuszban lenne, fő mutatványa pedig a szilánkon gyalogolás volna. Az üveggel teli szakasz hamarosan véget ér, és puha föld éri talpát. Ami meg azért nem jó, mert a nyílt seb megtelik piszokkal.



Sergius

Derűs mosollyal az arcán - bár ez úgysem látszik a maszktól - követi a lányt. Nem hagyja, hogy meglógjon, játszik még vele egy kicsit. Ez most nem megbízás, ráér szórakozni.
Megelőzi néhány méterrel, majd kivág a bokrok közül, és éppen előtte kezd el tántorogni, mint egy zombi, a fák között.
- A könyv... könyv... - hörgi fennakadt szemekkel.
Bár valószínű, hogy azokat a lány nem látja. Egyrészt, mert sötét van, és csak a Hold világít, másrészt, mert talán jobban el lesz foglalva a meneküléssel, mint azzal, hogy egy pasi szemeit nézegesse.
Hörögve kap a lány felé, de hagyja, hogy az kicsússzon a kezei közül. Ha a lány hátat fordít, máris beugrik a bokrok közé. Volt, nincs...



Niké

A lány már éppen lenyugodna, amikor hirtelen megjelenik előtte egy zombiféleség, és a könyvről hadovál. Minek neki ez a könyv?
Na várjál egy kicsit maszatfalat... Azért egy zombinak mégsem fogja odaadni, mert nem az övé! A maszkosé... igen... neki kell odaadni. Megbízatásnak veszi, hogy megmentse a könyv becsületét, élete árán is. Menekül, de túl lassan halad.
Az egész este egy rémálom... egy rémálom! A zombi kezei közül sikerül szabadulnia. Megy tovább az úton, és reménykedik, hogy van a közelben egy város.



Sergius

Áh, ez nem volt az igazi. A zombiktól nem fél annyira, vagy mi?
Jobb volt ez a fára mászós, hát ellövi még egyszer.
Újból megelőzi a lányt, és gyorsan, de hangtalanul felmászik az egyik fára. Arra, amelyik felé a lány tart.
Lábait újból beakasztja az egyik ágba, és ahogy a lány aláér, már engedi is el magát. Bár most nem úgy, mint az előbb. Most mögé érkezik, és elkapja a vállát. Megszorítja kissé, majd maga felé perdíti.

- A könyvem... - leheli, miközben szemeit a lányéba mélyeszti. Elengedni viszont még nem engedi a vállát.
- Olvastad… a könyvem… - Szemei összeszűkülnek, és elereszti a lányt. Jobb kezével a maszkja felé nyúl, miközben újra megszólal. - Kiszívom a lelkedet!
Ahogy kimondja, kezdi is lassan lehúzni a maszkját.



Niké

A férfi láthatja egészen közelről a rémült szemeket. Amint megragadja, talán még reszketését is érezheti. A lány nem szól. Kezéből döbbenetében kiesik a könyv, aztán szaladni kezd. Rohanni, ahogy csak tud, bár bicegve, de szalad. Arcába gallyak csapódnak, védekezésül maga elé tartja a kezét. Szalad, vissza sem néz. El innen! Szíve majdnem kiugrik a helyéről.
Aztán lassulni kezd, mivel a lába nem bírja. Hiába próbálja, erőlteti, egyszer csak összecsuklik. Összerogy a földön, és nem mozdul meg. Hosszú ideig...



Sergius

Ahogy a lány elszalad, megigazítja a maszkját. Nem akarta lehúzni, csak riogatta a lányt. Amúgy sem szívesen mutogatja az arcát. Főleg olyanok előtt, akiknek van sejtésük arról, hogy ki lehet valójában.
A földre zuhant könyvre néz, miközben kiakasztja a lábait. Estében fordul meg, és érkezik talpra, guggolásba. Felveszi a könyvet, mely szerencsére fűbe esett és nem a sárba.
Felpillant, így még éppen látja a kétségbeesetten elbicegő lányt. Egyáltalán nem bánja, amit tett. Zsebre dugja a könyvét, és lassú léptekkel a lány után indul. Nem juthat ilyen állapotban messzire.

A férfi a földön fekve talál rá a lányra. Egy darabig nézi, majd lehajol, és mintha csak egy macskát fogna meg, olyan módon emeli fel a lányt a ruhájánál, nyakánál fogva.

Mire a lány magához tér, már javában süt a nap. Mellette kisebb patak csörgedezik, a fákon madarak dalolnak...
Amiket a fa alatt ülő férfi szívesen lelőne egytől egyig. Az árnyékban, a törzsnek támaszkodva olvassa a könyvet, és látszólag az teljesen le is foglalja.
A lány a fűben fekszik, éppen csak kilóg a fa árnyékából. Lábán a seb kitisztítva, precízen bekötve.
Ahogy ébredezni kezd, a férfi felvonja a szemöldökét. Leteszi a földre a könyvet, és mellé guggol. Úgy hajol, hogy az arca a lányé fölött legyen. Így ügyel arra, hogy amit a lány először meglát, az csakis ő lehessen. A maszk természetesen még mindig az arca előtt van.
Türelmesen vár, hogy a lány látása kitisztuljon, felfedezze őt... és sikítson.



Niké

Fogalma sincs, hogy került oda, ahol van. Egyáltalán hol van? Ébredezni kezd, lábát meg sem meri mozdítani elővigyázatosságból, és nem látja, hogy az már gondosan be van kötve. Lassan mozdul, a feje fáj kissé, szemét a nap bántja. Amint feltolja magát a fűből, és látása kitisztul, a maszkos hajol fölé. Szemeiben egy pillanat alatt tükröződik a félelem. Akkorát sikít, hogy még ő is meglepődik rajta, talán ezért hagyja olyan korán abba. Már is menekül, nem érdekli hová, de kezével húzza magát arrébb, el a férfi közeléből.

- Hagyjál békén! Hagyj békén! Hagyjál... békén… - nyögi az utolsó szavakat.
Teljes testében remeg, fél. Űzött vadként kapkodja a levegőt, nem veszi le egy percre sem tekintetét a férfiról. Ha az felé mozdul, ő hátrál, azaz hátrébb húzza magát a földön.
- Miért nem hagysz... békén..? - kérdezi a férfit.



Sergius

Figyelmesen nézi a lány szemeiben tükröződő félelmet. A sikoly hallatán meg sem rezzen, sőt mintha a maszk alatt elégedetten el is mosolyodna. Mint aki egész idő alatt csak erre a kiáltásra várt.
A lány szavait nem reagálja le, mintha meg sem hallotta volna őket, úgy szállnak el mellette. Továbbra is tűnődve, merőn nézi a lányt. Egészen addig, amíg a kérdés el nem hangzik.
Ekkor sem szólal meg, csupán a fa felé fordul, és a könyvre néz, ami a füvön pihen. Lassan mozdul felé, ezzel szemben pillanatok alatt a fánál terem. Ugyanúgy guggol, hátát a fának támasztva, mint azelőtt, hogy a lány magához tért volna.
Olvassa a könyvet, és nem vesz tudomást a másikról.



Niké

A férfit nézi, aki láthatóan nem vesz róla tudomást. A könyvet olvassa. A lány lopva a partra néz, majd vissza a férfira. A patak tiszta vize hívogatja, hiszen koszos, és a víz biztosan felfrissítené. Lassan elindul a patak felé, közben folyton visszanéz a férfira, de az csak olvas. Amikor már elég távol került tőle, egy bokor mögé húzódik, ott áll fel. Most látja, hogy a lábát valaki - minden bizonnyal a férfi - bekötözte.

Nem érti, miért tette, de hálás érte. Megköszöni... majd... ha egyszer szóba áll vele. Nem érti miért ilyen vele ez a férfi, sosem ártott neki semmit, a könyvét is szándékában állt visszaadni. A bokor mögött felegyenesedve csupán a felsőteste látszik ki, a válláig. A ruháját egy könnyű mozdulattal le tudja venni, és a bokorra teríti. Mezítláb van, cipőre így nincs gond. Lopva a férfi felé néz, bár elég távol van, úgy látja, a könyvbe van mélyedve. Még csak az kéne, hogy meglássa. Kilép a bokor mögül.
A víz mely testét éri hideg, de friss, és tiszta. Körülbelül derékig éri a patak. Hátat fordít a férfinak, így maximum a barna haját, néhol a hátát, és karcsú derekát láthatja, ha figyel... de ő olvas.



Sergius

A nyugodt szél zizegéséhez és az idegesítő madárcsicsergéshez hirtelen másfajta hang is társul. Mintha valaki a vízben lubickolna.
A férfi felemeli a fejét, és körülnéz. A lányt már nem látja sehol, viszont a vízhez kapcsolódó hangokat továbbra is hallja. Kifinomult hallásának köszönhetően azt is tudja, hogy honnan. Amúgy sem nehéz rájönni.

A könyvet összecsapja, zsebébe süllyeszti. Feláll a földről, és pillanatok alatt felkapaszkodik a fára, mely kissé a patak fölé nyúlik.
Ahogy lefelé néz, észreveszi a lányt. Ruhái az egyik bokorra terítve, ő maga pedig meztelenül fürdőzik a vízben. A férfi szemei végigsiklanak a karcsú testen, majd lemászik a fáról. Nesztelenül, görnyedten közelíti meg a bokrot, és kapkodja le a rászórt ruhákat. Mint aki dolgát jól végezte, visszatér a fájához. A ruhákat szépen elhelyezi kis tornyocskaként, és ráül. Zsebéből előveszi a könyvet, és tovább olvas.



Niké

A lány mit sem vesz észre abból, hogy ruhái eltűnnek. Mással van elfoglalva, és jelenleg van elég gondja. Sokáig mégsem marad a vízben, mert az elég hideg.
Amikor visszatér a bokorhoz, hogy felöltözzön, nem találja a ruháit. Kikerekednek szemei. Meg fog fagyni, és... a... a... ruhái! Lehuppan a földre, átkarolja a két térdét a karjával, és halk sírásba kezd. Miért, miért veri őt az isten? Nagyapóra gondol, és csak annyit nyöszörög elcsuklott sírása közben:
- Segíts... segíts...
Közel se távol nincs város. Ruhát szerezni nem tud. Az övéinek lába kelt. Feladja. Fagyjon hát meg a bokorban, távol mindenkitől, az emberektől, mintha sosem lett volna.
- Feladom... - sírja.



Sergius

Hosszú percek telnek el. Már vagy egy órája ül a fa tövében, de a lány csak nem jön. Talán belefulladt a vízbe? Lehetetlen. Annyira nem mély. De ha mégis? Megnézze? Semmiképp. Ha bele is fulladt, csak neki lesz vele gondja. Mit kezdjen egy hullával? Inkább oda se megy, csak baja lenne belőle. Amúgy is, biztos, hogy nem fulladt bele. Az hallotta volna. Inkább suttyomban meglépett. Ez a legvalószínűbb. Bevállalta, hogy meztelenül, de akkor sem marad itt tovább.

Vállat von és feláll. A ruhakupacot megigazgatja, majd lassú léptekkel, a könyvet továbbra is maga előtt tartva elindul a fák között. Mielőtt elhagyná a patak területét, megtorpan egy pillanatra.
- Viszlát, kicsi lány.
A maszk alatt elmosolyodik. Jó szórakozás volt. Kár, hogy ilyen hamar véget ért.
Léptei elhalnak, ahogy egyre távolodik a pataktól.



Niké

Órák telnek el, a lány arcára száradnak a könnyek. A távolból kocsi zörgése hallatszik. Kereskedők, a két város között. Lassan haladnak, van idő a táj nézegetésére.
- Héj! Merlon! Oda nézz! A... látod?
- Mit?
- Egy lány! A pataknál! Állj meg! - A kocsi megáll.
Egy fiatalabb férfi ugrik le róla, és siet a lány felé. Amint odaér hozzá, leguggol mellé.
- Gyenge a pulzusa. Hozz egy takarót, teljesen csupasz!
A másik már ugrik is, és a kocsiból egy takarót hoz elő, gondosan betakarják a lányt.
- Hogy a fenébe került ide? Ruha és élelem nélkül? - Lassan a karjába veszi őt.

- Ne félj, nagylány. Jó kezekben vagy... - súgja neki a férfi, és visszamennek a kocsihoz.
- Óvatosan! Vigyázz a fejére! - Behelyezik a kocsiba, a fiatalabb férfi pedig hátul marad vele.
- Már nincs messze a város, ott szerzünk neki ruhát, és megtudjuk, hogy került ide. Na indíts, a gazda várja a mézet! Azzal ismét megindul a kocsi ugyanolyan lassan.
A lány dideregve szorítja magához a takarót.
- Te, Merlon. Van még egy bögre abból a forró teából?

Vélemények