Niké

Az idő esőre fordult, amikor a lány a városba érkezett. Próbált elvegyülni a tömegben, nem akart feltűnést kelteni, hiszen szökésben volt. Az égen nagy, fekete felhők gyülekeztek, és neki nem volt egy garasa sem, hogy behúzódjon egy vendéglőbe. Azt tervezte, talán belóg egy pajtába, ott csak nem kelt feltűnést, főleg, ha esni fog az eső… Addig meg eltéblábol a tömegben.

Sergius

A lányt - bár az nem sejti - egy élénk tekintet követi. Minden lépését figyelemmel kíséri, és egy pillanatra sem veszíti szem elől.

A házak tetején osonva szürke árny tartja a tempót a kóborló lánnyal.

Reggel újabb megbízója érkezett. Elérakott egy képet, amit ő tüzetesen meg is vizsgált. Fiatal, széparcú lányt ábrázolt. Hát ő a következő? Ki gondolta volna, hogy ilyen üde virágszállal hozza majd össze a sors? De ez is megtörtént egyszer. Persze a találkozásnak egyikük sem fog örülni, az biztos.

- Hozd el nekem. Ma éjfélig meg legyen, különben nem kapsz érte egy fityinget sem. [...] Ma érkezik. Talán már itt is van. Egyedül kószál. Nem tévesztheted el.

A férfi zsebre vágta a képet és elindult. Hamar rátalált a lányra, talán a sors akarta így. Azóta követi, és próbálja kiismerni. Leginkább arra vár, hogy a lány egy elhagyatottabb utcára tévedjen. Itt túl nagy a tömeg, nem kaphatja így el.

Türelmesen guggol az egyik ház tetején, a kémény mögött. Fekete, testre simuló felsőt visel, és hozzá hasonló nadrágot. Ezekben lehet igazán jól mozogni. A felső magasra feljön, olyan módon, hogy az arcát az orrától kezdve teljesen eltakarja, és ugyanúgy rásimul. Nyakában vöröses, hosszú kendőbe kap a szél.

Beletúr az összes égtáj felé álló, rövidnek már nem nagyon nevezhető hajába, és újra a lányra néz. Ha ez így megy tovább, sosem kapja el. Tömegmániás vagy mifene?

Elhúzza a száját, ami mondjuk a maszktól nem is látszik. Nadrágja oldalzsebéből egy vékony könyvet vesz el, és olvasni kezdi. Halkan kuncogva nézi a sorokat, közben persze a lányt is szemmel tartja.

Niké

Hamarosan elkezdenek ritkulni az emberek. Félnek talán az esőtől? A lány is összébb húzza magán a köpenyt, és az egyik utcába fordul, ami a főtérről nyílik. Visszatekint. Nem is sejti, hogy valaki figyeli. Hátrafelé bámul, majd ismét előre. Egy fogadó előtt halad el. A fények égnek, odabent biztosan meleg van. A lány megáll és nézi a fénylő ablakokat, arcára szomorú mosoly húzódik. De jó volna csak egy kicsit megmelegedni! Közben elered az eső… A lány arra lesz figyelmes, hogy hosszú, barna hajába kap a hideg szél, arcán esőcsepp folyik végig. Csepereg. A vendéglőhöz bizonyára istálló is tartozik. Fejére dobja a csuklyát, és elindul, hogy megkeresse. Miután megkerüli a fogadót, megtalálja az istállót. Még egyszer hátranéz, mintha reménykedne benne, hogy senki sem látta. Aztán eltűnik az istállóban.

Sergius

Bosszankodva dugja vissza a könyvet a zsebébe, amikor a lány nagyon megindul. Pedig éppen a legizgalmasabb rész jött volna...

Lecsúszik a tetőről, majd lemászik a falon. Ahogy a célpont a vendéglő felé indul, felzárkózik mögé. Olyan jó tízméternyire követi, de egyáltalán nem titkolja el a jelenlétét.

Mielőtt a lány beérne az istállóba, eltűnik mögüle, így amikor az legutoljára hátranéz, akkor nem láthat senki maga mögött.

Ezt a várost már ismeri, mint a tenyerét. Jó ideje itt időzik, és keresi a kenyerét. Például azzal, hogy elkóborolt kislányokat szállít haza apucihoz. Mondjuk, a gyilkosságtól sem riad vissza, de azt ma már nem adnak egy hozzá hasonlónak. „Lefiatalsrácozzák", és a fejéhez vágják, hogy nem is félelmetes, miért nem burkolózik teljesen feketébe, és amúgy is mindenkit meg kéne vernie, akivel csak összehozza a Sors.

Kelletlenül megkerüli az istállót, és hátul mászik fel a tetőre. Annak a szélére áll, és az összeillesztésnél hagyott résen nesztelenül bemászik a széna, trágya- és lószagú helyiségbe.

Úgy fordul, hogy lássa a lányt. Tekintetével addig keresi, amíg meg nem találja. Végül is nem nehéz ez a művelet, mivel a lovak el vannak zárva, és amúgy sem nagy az istálló. Hamar felfedezi a lányt, körülbelül a terep közepén. Pont a megfelelő helyen. Bár, ha máshol lenne, neki az is teljesen megfelelne…

Hangtalanul kapaszkodik a gerendákba, és a lány fölött, kicsit mögötte helyezkedik el. A puha föld és a puhatalpú cipő majd lefogják az esés hangját. Remélhetőleg sikerül teljesen csöndben véghezvinnie az ugrást.

Elengedi a gerendákat… és pont a lány háta mögött ér földet.

Niké

Gyanútlan, lassú léptekkel közelít, az istálló közepe felé. Megtorpan. Mintha valami zajt hallott volna… vagy csak a lovak? Nagyon lassan kezdi el átvizsgálni a neki frontálisan látható teret. Lassan mozdul balra, majd megfordul.

Előtte egy idegen áll. A lány smaragdzöld szemében félelem villan. Félelem, amit a férfi már megszokhatott és hidegvérrel kezelt megannyi alakalommal. Ajka résnyire nyílik, nem sikít, nem kiabál, csak a rémület ül ki az arcára, űzött vadként kalapál a szíve, kapkodja a levegőt. Közben odakint elkezd szakadni az eső… A lány hátrálni kezd a férfi elől, de nagyon nehezen mozdítja lábát, annyira megdermedt a rémülettől.

Sergius

Elégedetten szemléli a hatást, amit sikerült elérnie, ami mindig ugyanolyan, minden ember arcán, amikor hátrafordul, és meglátja őt maga mögött. A rémület a biztosítéka a küldetése sikerének. A legfontosabb mozzanata az egész napnak ez volt, hogy elérje ezt a hatást. A célpont fél tőle.

Ahogy a lány lassan, szinte dermedten hátrál előle, ő egyre közelebb lép hozzá. Nem siet sehova, inkább fenyegető nyugalommal közelíti meg a másikat. Úgysem tud már sehova sem menekülni.

Egyre inkább az istálló falához közelednek, amikor a férfi hirtelen eddigi megszokott lassú léptei helyett előre ugrik, és a lány köpenyének gallérját megragadva, kissé azzal együtt megemeli a lányt, és a falnak löki. Kezét kitartja, hogy az le ne csússzon.

A lökés nem volt túl erős, hiszen nem akarja bántani a lányt. Legalábbis addig nem, amíg jól viselkedik. Csupán továbbra is a félelemkeltésen dolgozik, hiszen ez jól megy neki.

Szemeit a lányra emeli, zsebéből egy kissé gyűrött képet ránt elő… A mozdulat túl türelmetlen, és a férfi észre sem veszi, hogy a könyv, amit az előbb még olvasott, hangtalanul egy szénakupacra esik.

A képet szabad kezével a lány arca mellé tartja, és úgy hasonlítja össze a kettőt.

Fejét a kép felé kapja, majd újra a lány szemeibe mélyeszti sajátjait. A képen lévő barna szemek helyett ijedt, zöld, bociszemek néznek rá.

Ahogy a két képet nézi, egyre több különbséget fedez fel. Apró vonások, de rendkívüli módon hasonlítanak.

Hirtelen elengedi a lány köpenyét és hátrébb lép.

- Bocs. Ez nem te vagy. – A hangja rideg, mély.

Tovább nem is foglalkozik a lánnyal, máris elhagyja az istállót.

Niké

A lány addig hátrál, amíg lehet, de amikor a férfi megragadja, nem tud menekülni. Nem is nagyon lenne hová. Ijedten összeszorítja a szemeit, mikor a falnak ütközik a háta. Egy halk nyöszörgés hagyja el a száját, aztán a férfire néz ismét. Próbál minél többet megjegyezni vonásaiból, de egyszerűen képtelen rá. Sötét is van, a férfit a ruhája is takarja. Nem érti, mi köze van, vagy volt hozzá, mivel ártott neki, vagy egyáltalán honnan ismeri. A képes dolgot sem érti… és valljuk be, nagyon sok dolog van még, amit nem ért. Aztán a férfi mond valamit… elrepül a füle mellett, de elengedi. A torka körüli fojtogató érzés megszűnik. Nagy levegőt vesz, mint aki megnyugodni látszik, hogy nem halt meg. Talán a férfi vonásait nem sikerült emlékezetébe vésnie, a hangját minden bizonnyal. A távozó férfi után néz, majd a falnak támaszkodva lecsúszik a földre. Ott megakad tekintete egy könyvön. Felé nyúl, még mindig reszket kissé a keze. Lesöpri róla a szalmaszálakat, megforgatja a kezében. Aztán belelapoz.

Közben odakint nagyot villámlik, a lány összerezzen. Most nincs idő olvasásra, hiszen kettőig alig lát. Félve a szalmarakásra húzódik, fázik. Összegömbölyödik, a könyvet pedig magához öleli. Egyfolytában rázza a hideg, de lassan elalszik.

Reggel elgémberedve ébred, hajnalok hajnalán. Az arcán hosszú csíkokban látszanak a szalmaszálak vonalai, pirosan rikítanak. Megdörzsöli a szemét, majd a könyv után nyúl. Feltápászkodik, lesöpri magáról a szalmaszálakat és elindul kifelé. Amikor kiér, egy ázott várossal találja magát szemben. Az eső egészen hajnalig eshetett, minden elázott. A köpeny alá rejti a könyvet, a csuklyát a fejére húzza, visszafordul az istállóba. Talán mégiscsak jobb lenne, ha lóháton utazna? De elkötni egy lovat? Hiszen az bűn! Ajkába harap, végül mégis úgy dönt, hogy lóval gyorsabban halad. És így szegi meg… először a belénevelt szabályokat.

Sergius

Elcseszte. Soha a büdös életben nem rontotta még el, egyetlen feladatát sem. De most... most ez is bekövetkezett. Túl sokat játszott ezzel a lánnyal. Ha hamarabb elkapta volna, hamarabb derült volna ki az is, hogy csak nagyon hasonlít a célszemélyre, valójában azonban nem ő az.

Akkor viszont, hol lehet a másik? Esélye sincs rá, hogy vaksötétben megtaláljon egy lányt, aki ki tudja hová húzta be magát.

Az utcán az esőcseppek jótékonyan elfedik léptei zaját, ahogy végigfut a kis városon. Bőrig ázva torpan meg a találkahely előtt, ahol a megbízó, már egy hatalmas esernyő alatt áll.

- Ő hol van? - Szemei összeszűkülnek a dühtől. - Nem találtad meg, te senkiházi? Hát már erre sem vagy jó?! A pénzt bezsebeled, de a feladatodat nem hajtod végre, te korcs! Ne félj, elintézem én, hogy soha többet senki se bízzon meg benned, hogy még egy kis ribancot sem bírsz összeszedni! Senki sem fog többet felfogadni és…

A férfi rikácsolása hirtelen marad abba, és vált át gurgulázásra. Mint aki levegő után kap, de képtelen azt venni; mivel a torkán éktelenkedő hatalmas vágás megakadályozza ebben.

A szürke hajú, elázott férfi, egy véres tőt dob a halott mellé, a macskakőre.

- A Sors akarta így. Nyugodj békében.

Léptei csak néhány lépésig véres maszatok. Az es hamarosan elmos mindent. Minden nyomot.

A férfi hazafelé tart. Most jobb, ha pár napig meghúzza magát. Legalább lesz ideje elolvasni a könyvet, amit a reggel folyamán vett. Ez volt az utolsó darab belőle, hiszen rendkívül korlátozott számú mű. Még jó, hogy a boltos régi ismerőse, és elrakott neki egyet.

Egy emeletes ház padlására mászik be. Ő ezt nevezi otthonnak. Fejét a falnak veti és némán, mozdulatlanul ül több óra hosszat. Hajnalodik, mire megmozdul. Kezei a zsebe felé indulnak és belenyúl. Ujjai közé akad a gyűrött kép, a gyűrött kép és semmi más.

Szemei felpattannak. A könyv! Hová lett? Elhagyta volna? De hol, és mikor? Az istálló! Csak ott lehet! Máshol semmiképpen!

Niké

Lassan bandukol a lóval, elhagyva a várost, betér lassan az erdőbe. Hová megy? Mi lesz vele? Nem tudja. A ló engedelmesen viszi hátán, nem ugrál, nem nyerít. Kedves kis ló ez. Nem is panaszkodott, hogy elkötötte.

A lány végigsimít a ló nyakán.

- Mondd, hogy hívnak? - kérdezi kedvesen, és ha a ló beszélni tudna, talán válaszolna is egy ennyire ártatlan, tiszta lánynak.

- Az én nevem Niké. Ne félj, nem bántalak. - Ha nem is mondaná, a ló akkor is érzi, az első perctől kezdve, hogy a lány teljesen jó szándékú, ezért is engedte, hogy a hátára üljön.

Niké felsóhajt, nem tudja, milyen messze keveredett hazájától.

A tegnapi férfira gondol. Miféle világ ez, ahová érkezett? Miért ilyenek az emberek? Aztán eszébe jut a könyv. Előhúzza, és lapozgatni kezdi. Talán a könyv segít neki abban, hogy megértse ezt a világot.

Elkezdi olvasni az elejét, de nem érti. Ez valami folytatásos történet lehet, és ahol ő bekapcsolódik, egy férfiról írnak, aki egy fogadóba érkezik. Máris rokonlélekre talál. Egy kitaszított férfi az ismeretlenségbe burkolózva. Nem is figyeli, a ló merre viszi, csak akkor néz fel a könyvből, amikor az megáll. Egy tisztáson találja magát, előttük tiszta vizű tó csillog a fényben.

- Te… szomjas vagy! - állapítja meg, és elteszi a könyvet.

Lecsúszik a ló hátáról és megközelíti a vizet. Nem látszik mérgezettnek, és elég tiszta. Lehajol és belemeríti a kezét. Hideg. Óvatosan ajkához emel egy tenyérnyi vizet. Teljesen kiszáradt ő is, napok óta nem evett, és elkezdett soványodni is. Miután megállapította, hogy a víz iható, a lovat is odavezeti, hadd igyon; megszolgálta!

- Honnan szerezzek neked gabonát? - kérdezi letörve, miközben leül a tó partján.

Kezét a hasára szorítja.

- Éhen halok... Talán az erdőben. Igen, ott biztosan van valami bogyó, gyümölcs, akármi!

Sergius

Roppant aggasztó az a tény, hogy ennyire nagydobra verik az öreg orvos halálát. Minden utcán csak azt hallani, hogy valaki brutális kegyetlenséggel meggyilkolta a híres-neves, tisztalelkű, ártatlan orvos urat.

Pletykák is elterjedtek, mivel ilyenkor el szoktak. Egyesek szerint egy vámpír lehetett, hiszen már hallottak ilyen esetről. Hogy folyt a vére szegény doktorúrnak! Mások még az elkövetőt is látni vélték, ahogy megpróbálja lerángatni az orvos fejét, csak láttukra megijedt és elrohant. Megint mások azt állítják, hogy az orvost valójában démon szállta meg, és ez a vágás a nyakán, egyértelműen a gonosz elűzésére utal!

- Hé, fiú! Hallottad a hírt? Te mit gondolsz? - szólította meg az egyik közelben ácsorgó.

- Szerintem hátulról ugrott a doki hátára, és nyiszálta el a torkát!

- Na, szerinted? Mondj már valamit! Szerinted, hogy történt?

- Túl sokat pofázott.

A fiatal srác elgondolkodik a válaszon.

- És? Ezért ölték volna meg? Miből gondolod?

A férfi erre a kérdésre már nem válaszol. Annyit sikerült a nap folyamán kiderítenie, hogy az egyik vendégnek ellopták a lovát. Az istállóból.

Most viszont túl nagy a nyüzsgés ahhoz, hogy ő is elvihessen egy lovat. Sajátja pedig nincs. Kénytelen lesz gyalog a lány és a könyve után menni. A nyomok egyértelműen arra utalnak, hogy csakis a lánynál lehet. Vissza kell szereznie.

Minden áron.

- Hé, fiú! Hova mész...? Az erdőbe? Jó, de siess vissza. Nem hosszú időre mész, látom, hiszen semmilyen cuccot sem viszel magaddal, csak amit mindig hordasz. Rohadt meleg köpeny, ami alatt ki tudja, mi van.

Órák telnek el, ahogy követi a patás nyomát egyenesen az istállóból. Szerencsésnek mondhatja magát, hogy a nyomolvasáshoz is ért. Bár egy fejvadásznál ez csak természetes.

Úgy számítja, hogyha a lány megáll pihenni naponta, akkor kevesebb mint egy hét alatt, akár utol is érheti.

Niké

A lány feláll, és a ló mellé megy.

- Sietnünk kell. Minél hamarabb találunk egy várost, annál jobb neked is, nekem is - mondja a lónak, miközben ismét fellendül a hátára.

Az erdő, amin keresztülvándorolnak több gyümölcsöt rejt, mint más gondolná. Nyár közeledtével halomra érik az eperfán az eper. A legédesebb mézet sajtolják ki az erdészek belőle, az akácfa virága már lassan elnyílik, még akad néhány a fákon, ami szintén nagyon édes, és emellett laktató is. A cserjék melyek útjukat kísérik, szintén bőven ellátják élelemmel a lányt, egy helyen még korai cseresznye is szemtelenül villogtatja hatalmas szemeit. Ezeket nem fél elvenni, ezek a természet adományai.

Közben a nap is eléri járásának tetejét, dél van, és egészen meleg. A lány leveszi a köpenyét, abba rakja az erdő kincseit, majd összekötözi, mintha csak egy batyu lenne. Közben tovább olvassa a könyvet, mely egyre jobban felkelti érdeklődését.

Hamarosan városfalhoz érkezik. Nem tudni melyiké, de őrök állítják meg.

- Állj! Ki vagy?!

A lány megszeppenve nézi a harci felszerelést a férfiakon. Még szinte sosem látott ilyet. Most mit mondjon? Mondjon igazat? Ha elmondja hogy megszökött, visszaviszik. A druida már nem él, hogy megvédje őt. Már senki nem védi meg őt.

- Azt kérdeztem, ki vagy!? Tán süket vagy?!

A lány összerezzen. Ezek sem túl kedves emberek. Na, de mit mondjon? Mit mondjon?

- Válaszolj, ha kérdeznek!

- Az... erdész lánya vagyok - mondja bele sem gondolva, hogy lehet ennek a városnak nincs is erdésze. Vagy meghalt; és ha van? Nincsen lánya. Vagy fia van. De ki gondol most erre?

- A napi ellenőrzőkörúton voltam. Apám helyett - folytatja, de a két őr egy percig csak áll, és hallgat.

- Na, hát… miért nem ezzel kezdted? - kérdezi a másik őr, majd kinyitja előtte a kaput.

A lány fellélegez, de aztán máris elkomorul. Hazudott. Hazudni büntetendő dolog. Sose hazudj, még ha hazugságra is vinne szíved.

Visszafojthatatlan vágyat érez, hogy megforduljon, és bevalljon mindent. De késő… A kapu már záródik is.

Sergius

Arra gondol, hogy miközben itt baktat az erdőben, olvashatná azt a jó kis szaftos könyvet; ha nem éppen annál a kiscsajnál lenne, akit követ.

Megszívja a fogait, és meg nem áll egy pillanatra sem. Ha be akarja érni a másikat, nem pihenhet.

A nyomokat figyelve egyre inkább elkedvtelenedik. Nem gondolta volna, hogy a lány rögtön a legközelebbi város felé megy. Így jóval nehezebb lesz. Ki tudja, hogy hol húzza meg magát. Átkutatni egy várost!

Estére éri el a kapukat, és már kész terve van. Haját összeborzolta, arcát néhol sárral kente be, hogy ne legyen felismerhető… Tartását meggörbítette, hangját galambőszre változtatta.

- U-uraim... u-uraim! - kiált már messziről a katonák felé, mire azok felkapják a fejüket.

- Mi történt, bácsika?

- Egy... kislány...

- Kislány?

- Ellopta a lovam.

- A szegény bácsi lovát?

- Erre jött, tudom.

- Mikor, bácsi, mikor??

- Dél körül.

A két kapuőr döbbenten egymásra bámul.

- Ilyen szép kislány volt? Nagy, zöld szemekkel, hosszú, barna hajjal?

- I-igen… belökött a sárba.

- Fújj azonnal riadót. Ilyet csinálni! Hívj össze vagy öt katonát, és keressétek meg azt a lányt. Maga bácsika, meg csak pihenjen le ott bent egy kicsit. A fiúk majd megkeresik a lovát.

- Köszönöm, fiam.

Besántikál a falakon belülre. Az utolsó lépéseknél, már tényleg nyöszörög. Ilyen lehetetlen tartásban rossz menni.

Hamar bemegy egy mellékutcába, és ott ledobja az álcáját. Most már van segítsége. Csak könnyebben megtalálja azt a lányt!

Vélemények